
Benyújtotta a francia kormány lemondását hétfő reggel Manuel Valls miniszterelnök Francois Hollande államfőnek. Az elnöki hivatal közleménye szerint Hollande felkérte Vallsot arra, hogy újra ő alakítson kormányt, amelynek összetételét kedden jelentik be.
2014. augusztus 25., 19:382014. augusztus 25., 19:38
Hírmagyarázók szerint az átalakítás hátterében az állhat, hogy Benoit Hamon oktatási és Arnaud Montebourg gazdasági miniszter a hétvégén a kormány által elfogadott megszorító intézkedéseket bírálta, és arra szólított fel, hogy a Németország által szorgalmazott költségvetési fegyelem helyett inkább a fogyasztást és a beruházásokat támogassák. Valls már vasárnap este elfogadhatatlannak nevezte a kormány gazdaságpolitikája elleni éles bírálatokat.
„Úgy véljük, hogy átléptünk egy határt abban az értelemben, hogy egy gazdasági miniszter nem foglalhat állást ily módon a kormány gazdasági irányvonaláról és egy olyan európai partnerről, mint Németország” – jelezték a francia hírügynökségnek a kormányfőhöz közel álló források. „A miniszterelnök úgy döntött, hogy lépni fog” – tette hozzá a forrás, de azt nem egyértelműsítette, hogy a gazdasági tárcavezetőnek távoznia kell-e a kormányból.
A Szocialista Párt baloldali szárnyához tartozó Montebourg hétfőn reggel megerősítette a köztársasági elnök és a miniszterelnök által meghatározott gazdaságpolitikával szembeni fenntartásait. Ugyanakkor visszautasította azt a feltételezést, hogy megsértette a kormányzati szolidaritást. Azt is mondta: nem tudja, hogy el kell-e hagynia a kormányt, de ő ezt nem feltételezi.
„Nem hiszem, hogy meg kellene büntetni egy olyan minisztert, aki a kollegiális beszélgetéseken felvetett javaslataiba bevonja a franciákat” – hangsúlyozta Montebourg az Europe 1 rádióban. „A vita nem a tekintélyről szól, hanem a gazdasági irányvonalról. A kormányon belüli szolidaritást senki nem kérdőjelezte meg, hiszen a döntések megszülettek” – tette hozzá.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!