
Fotó: Veres Nándor
Elkezdődött a közönségszavazás az Év praxisa a Kárpát-medencében pályázat keretében, a páciensek, érdeklődők március 30-ig adhatják le voksaikat tíz magyarországi és tíz külhoni háziorvosra.
2015. március 16., 18:502015. március 16., 18:50
„Annyiszor és annyian beszélnek a háziorvosok túlterheltségéről, a páciensekkel való foglalkozás elgépiesedéséről, hogy hajlamosak vagyunk elhinni: nem szeretik a hivatásukat, belefásultak a túlhajszoltságba, a növekvő papírmunkába. Nos, az ötödször elindított Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat éppen azt bizonyítja, hogy kivételek mindig vannak, és talán azt is, hogy – szerencsénkre – ők vannak többen. Fél éven keresztül szebbnél szebb, olykor novellába illő embermesék kerültek fel portálunkra, megdobogtatva az olvasók és zsűritagok szívét is” – írta közleményében a pályázatot szervező magyarországi Országos Alapellátási Intézet.
Mint közölték, korábbi felhívásukra 192 érvényes ajánlást kaptak. A páciensek mellett polgármesterek, plébánosok, idősotthonok lakói, alapítványok ajánlottak a címre olyan orvosokat és a velük dolgozó nővéreket, akik nemcsak szakmailag, hanem emberileg is a lehető legtöbbet nyújtják a betegeknek és hozzátartozóiknak.
E történetek alapján a zsűri kiválasztotta a legjobb tíz magyarországi és tíz külhoni pályázatot. Az értékelés során az ajánlók számát, a történetek alapján az orvos diagnosztikai és terápiás tudását, az orvos és munkatársa közötti harmóniát, az emberséges megközelítést vették figyelembe. A döntőbe bekerült tíz külhoni orvos között kilenc erdélyi szakember van: Csíkszentmihályról Fodor Aranka, Csíkszentgyörgyről Rácz Mária Magdolna, Csíkszentmártonból Tamás Mária, Szépvízről Vikárius Károly, Marosvásárhelyről Száva Katalin, Zágonból Molnár Annamária, Négyfaluból Márta Anna, Szilágycsehről Székely Szentmiklósi Olga, Szentjobbról Takács Erika háziorvosokat ajánlották az Év praxisa címre és díjra pácienseik, ismerőik.
A tíz döntős között közönségszavazás nyomán dől el a végső rangsor és derül ki, hogy ki nyeri meg a 2014-es Év praxisa a Kárpát-medencében pályázatot. Szavazni a pályázat weboldalán lehet.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!