
Kedden hozták nyilvánosságra az Európai Bizottság időközi jelentését Románia előrehaladására vonatkozólag. Romániában visszalépések észlelhetőek – áll a dokumentumban, mivel nem eléggé hatékony az együttműködés a politikum és az igazságszolgáltató szervek között.
2010. július 20., 15:092010. július 20., 15:09
2010. július 20., 16:002010. július 20., 16:00
„Az Európai Bizottság továbbra is támogatja Románia erőfeszítéseit, a következő jelentés 2011-ben lát napvilágot” – figyelmeztetnek az illetékesek.
Legtöbb kritikával az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését meghatározó jogszabályt illeték. Amint emlékezhetnek olvasóink, az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a törvényt, ami így visszakerült a román parlamentbe, ahol gyakorlatilag „kiherélték”. Az illetékes szerv ugyanis nem büntethet, így nem veheti fel a harcot a hatalmuk visszaéléséből megvagyonosodó politikusokkal vagy közéleti személyekkel.
Az EB ezért az ANI újrafelhatalmazását kéri, hogy büntetéseket szabhasson ki, és ezáltal visszaszorítsa a korrupciót.
Az Európai Bizottság és a román kormány 2006-ban állapodott meg, amikor is Románia vállalta, hogy felgyorsul a hazai igazságszolgáltatás reformja, hatékonyabb lesz a korrupcióellenes harc és megerősödik a román jogállamiság.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!