
Az együttműködési lehetőségekről tárgyalt csütörtökön Kolozsváron az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) küldöttsége.
2012. október 25., 17:582012. október 25., 17:58
A találkozó után az RMDSZ közleményben tudatta: a szövetség a romániai magyar közösség minden tagja iránt elkötelezett, és ennek a gondolatmenetnek a jegyében keresi az együttműködés lehetőségeit, valamint a közös fellépés formai kereteit az MPP-vel.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a parlamenti választások előkészületeiről szólva hangsúlyozta, 2013-ban nagy horderejű törvényhozási döntések várhatóak, amelyek szükségessé teszik a magyar érdekképviselet jelenlétét a Parlamentben. „Az RMDSZ tisztában van azzal a felelősségével, amelyet a magyar emberek 86 százalékos támogatottsága rótt rá, és változatlanul elkötelezettek vagyunk az erdélyi magyar nemzeti közösség képviselete iránt december 9-e után is” – utalt a parlamenti választások dátumára Kelemen Hunor.
Biró Zsolt, az MPP elnöke a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón elmondta, most már technikai akadályai vannak annak, hogy az erdélyi magyarság az MPP által javasolt „nemzeti válogatottal” vegyen részt a decemberi parlamenti választásokon. Hozzátette, pártja változatlanul úgy tartja, hogy az erdélyi magyar pártoknak csak az önkormányzati választásokon kellene versengeniük, a parlamenti választásokon pedig együttműködésben kellene gondolkodniuk. Úgy vélekedett, nem az MPP-n múlt, hogy ez az együttműködés nem jöhetett létre. Biró Zsolt hozzátette, az RMDSZ-szel folytatott tárgyaláson csak arról egyeztek meg, hogy sportszerű kampányt folytatnak.
Különben a kolozsvári találkozó azért érdekes, mert a két rivális alakulat között eddig minimális volt a párbeszéd, az MPP pedig nemrég elállt az Erdélyi Magyar Néppárttal való közös választási szerepléstől. Egyébként a polgári alakulat hamarosan meghozza végső döntését arról, hogy pártként vesz-e részt a parlamenti választásokon, vagy független jelölteket támogat. Biró szerint egyre inkább a függetlenek támogatása felé hajlanak.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!