
A Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium egy tervezetet készít elő, amely alapján szeptember végéig 12 800 alkalmazottat bocsátanának el a vasúttól – írta vasúti hírforrásokra alapozva a Mediafax hírügynökség.
2010. augusztus 11., 16:212010. augusztus 11., 16:21
2010. augusztus 11., 16:432010. augusztus 11., 16:43
A tervezet szerint a legtöbb embert, 5000 alkalmazottat a teherszállítástól tennének utcára, a személyszállítástól 3900, más ágazatoktól pedig még 2900, illetve 1000 személy válna munkanélkülivé.
A március-áprilisi időszakban a minisztérium 10 361 személyt már elbocsátott a vasúti cégek gazdasági helyzete miatt.
A vasúti szakszervezetek semmilyen átszervezési programot nem fogadnak el, és azzal fenyegetőznek, hogy leállítják tevékenységüket, és beperelik a román államot, ha újabb elbocsátásokra kerül sor.
A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke, Iulian Măntescu a Mediafaxnak azt nyilatkozta, hogy szinte lehetetlen idén ennyi embert elbocsátani, mert nincs pénz az esetlegesen elbocsátottak végkielégítésére, ha pedig ezt a pénzt nem kapnák meg az utcára kerülők, akkor az diszkrimináció lenne, hisz a korábban elbocsátottak átvehették a kárpótlást.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
szóljon hozzá!