
Fotó: Veres Nándor
Az elmúlt tíz évben, mióta Románia az Európai Unió tagja, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) több mint egymillió támogatási kérelmet bírált el – mutat rá az intézmény közleménye, amelyet az Agerpres idéz.
2016. december 09., 20:512016. december 09., 20:51
A közlemény szerint a 2007-2014-es költségvetési ciklusban az APIA 11,82 milliárd eurós keretösszegről döntött, ez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló uniós alapok 98 százalékát sikerült lehívnia.
A 2015-2020-as időszakban a romániai agrárszektor körülbelül 20 milliárd eurót hívhat le, a pénz mintegy 70 százalékát (14,25 milliárd euró) az APIA kezeli – tájékoztat a közlemény.
Az APIA idén 754 421 gazdának 870 millió euró előleget folyósított – ez a legnagyobb ilyen jellegű kifizetés.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!