
A statisztika is igazolja: az időseket fokozottan veszélyezteti a koronavírus, a férfiak elhalálozási aránya pedig nagyobb, mint a nőké. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A koronavírus áldozatai között jóval több a férfi, mint a nő, az elhunytak 84,5 százalékának valamilyen alapbetegsége is volt, és majdnem a háromnegyedük 60 évesnél idősebb – derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet legutóbbi jelentéséből. Ebből az is kiderül, hogy az említett időszakban az aktív koronavírus-esetek számát tekintve Maros megye bekerült a koronavírus által leginkább érintett térségek közé.
2020. április 21., 21:412020. április 21., 21:41
2020. április 21., 21:432020. április 21., 21:43
Részletes, főként infografikákból és grafikonokból álló heti (április 13-19.) jelentést tett közzé kedden az Országos Közegészségügyi Intézet a koronavírus-fertőzések számának alakulásáról, az elhalálozásokról, a korcsoportonkénti, nemek szerinti megoszlásról, kiemelve a járvány terjedése szempontjából legérintettebb térségeket is.
Jó hír, hogy az említett időszakban 10,5 százalékkal csökkent az igazolt új fertőzések száma az egy héttel korábbi feljegyzésekhez képest.
A lista élén nem történt változás az egy héttel korábbi összesítéshez képest, Suceava megye maradt az élen 18,5 százalékkal, amelyet Bukarest (8,5%), majd Hunyad megye (5,2) követ. A negyedik és ötödik helyről viszont lekerült Temes és Neamț megye, a helyükre pedig Arad, illetve Maros megye került az aktív esetek számát tekintve.
A jelentésből kiderül, hogy az elhalálozások száma – az említett héten országosan 133 eset – majdnem egyenes arányban áll a fertőzések gyakoriságával. A lista első öt helyére sorolt térségekben történt a legtöbb haláleset egy hét alatt, az összes elhalálozás 52,5 százaléka, de a morbiditást illetően kicsit változik a korábbi sorrend: Suceava (20,6%), Hunyad (9,8%), Arad (8,6), Bukarest (8,6%), Maros (4,9%).
Az új fertőzéseket illetően az Országos Közegészségügyi Intézet jelentése arra is kitér, hogy
A heti statisztika ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a koronavírus-áldozatok körében lényegesen több a férfi: 64,3 százalék. A halálozási statisztikákban a férfiak aránya egyébként máshol is nagyobb, mint a nőké, a nemzetközi kutatások is erről szólnak, az okokat azonban még nem sikerült feltárni.
A közegészségügyi intézet heti jelentéséből az is kiderül, hogy az elhunytak 71,6 százaléka 60 évesnél idősebb volt, és az összes elhalálozott fertőzött 84,5 százaléka különböző krónikus alapbetegségekben szenvedett.
A statisztikában egyébként világosan látszik az is, hogy a legtöbb fertőzött a 40-49 éves korosztályból kerül ki, a legtöbb áldozat viszont 60-69 éves, illetve a 70-79 éves korosztályból, miközben az utóbbi két korcsoportban lényegesen kevesebb a fertőzés.
Azt, hogy valamelyest lassult a járvány terjedése, a jelentésben közzétett logaritmikus skálán is látszik: a februártól kezdődő meredekebb emelkedés után március végétől kezdődően fokozatosan egyre jobban ellaposodik a járványgörbe, de az emelkedés továbbra sem állt meg.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
szóljon hozzá!