
Az államnak nincs pénze közalkalmazotti fizetésre vagy nyugdíjra, de van közbeszerzésre – elemzi a jövő év állami költségvetés-tervezetét a Ziarul Financiar.
2011. november 29., 17:092011. november 29., 17:09
2011. december 05., 16:232011. december 05., 16:23
A 2012-es költségtervezetben jelentősen növelnék a kiadásokat a közbeszerzések terén
A gazdasági lap szerint a jövő évi büdzsétervezetben 31,7 milliárd lejt irányoznak elő közbeszerzésekre, vagyis ez a tétel a kiadások 15,4%-át, valamint a bruttó hazai össztermék (GDP) 5,5 százalékát jelenti. Összehasonlítva az idei költségvetéssel, tehát 1,7 százalékkal növekednek az államháztartás költségei.
Főként a javak és szolgáltatások terén emelik a kiadásokat, pontosabban több mint 7 milliárd eurót szánnak erre a célra, amely a tavalyihoz képest 11%-os növekedést jelent. Ezen a téren A 2009-es állami költségvetést is felülmúlják, de legtöbbet – pontosabban 9,1 milliárd eurót – 2008-ban (amely szintén választási évnek számított – a szerk.) fordítottak javakra és szolgáltatásokra – emelik ki a cikkben . Szóval a rendszerváltás óta eltelt bő két évtizedben 2008-ban, illetve 2012-ben költik a legtöbbet javakra és szolgáltatásokra – vélik az elemzők.
Kétféleképpen lehet egy állami költségvetéssel a gazdaságot ösztönözni: vagy a befektetések emelésével, illetve közbeszerzésekre szánt összegek növelésével. Abban az esetben, ha a bevételek terén gond adódik, a költségvetési hiányt a javak és szolgáltatásokra előirányzott tételek csökkentésével lehet kordában tartani – húzzák alá a cikkben.
A gazdasági lap kiemeli, hogy a javak és szolgáltatások terén a Munkaügyi Minisztérium, illetve a Gazdasági Minisztérium kap jóval többet. A jövő évi állami költségvetés a munkaügyi tárca esetében 27,6 százalékkal, vagyis 313,5 millió lejjel növeli ezt a tételt, a másodiknál pedig 21 százalékkal. Másik póluson a belügyminisztérium áll, a jogszabálytervezet alapján a belügyi tárcának ugyanis 33 százalékkal kellene csökkentenie kiadásait, vagyis 760 millió lejjel kapnak kevesebbet javakra és szolgáltatásokra, mint idén.
A Romániai Üzletemberek Szövetségének (AOAR) főtitkára, Cristian Pârvan tudni véli, hogy mi a magyarázata a javak és szolgáltatásokra vonatkozó költségtétel emelésének. „A politikusok az üzemanyag-kiadásokat emelnék, mivel sokat járnak majd terepre kampányolni.”
Valószínűleg december 12-én dől el a parlamentben a kormány által javasolt jövő évi költségvetés tervezetének sorsa, illetve ekkor kerül a plénum elé az új társadalombiztosítási törvény is. A honatyák december 4-ig nyújthatják be a módosító javaslataikat, a két jogszabály pedig december 5-től kerül a szakbizottságokhoz.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
szóljon hozzá!