
Kövér László szerint a december 11-én tartandó romániai parlamenti választás után a román-magyar államközi viszonyban is pozitív változás állhat be. Az Országgyűlés elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári székházában Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.
2016. november 29., 14:592016. november 29., 14:59
2016. november 30., 15:432016. november 30., 15:43
Kövér László kijelentette: az államközi kapcsolatok előmozdításában számít azokra a magyarokra, akik a decemberi választások nyomán mandátumot szereznek a bukaresti parlamentben. Úgy vélte: a személyes szerepvállalása a romániai választási kampányban azt a támogatást fejezi ki, amelyet a Fidesz és a KDNP ad az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös listaállításában megvalósult magyar összefogáshoz.
A házelnök szerint a mostani romániai választások sorsdöntő fontosságúak az erdélyi magyarság számára. „Ahhoz, hogy a jogaikat érvényesíthessék, megvédhessék azoktól a kísérletektől, amelyek ezek korlátozására irányulnak, vagy, adja Isten, a jogaikat bővíthessék a román partnerekkel együttműködve, az szükséges, hogy a bukaresti parlamentben minél nagyobb létszámú frakcióval rendelkezzen a magyar közösség” – fogalmazott.
Újságírói kérdésre válaszolva hasznosnak találta a hétfő esti székelyudvarhelyi vitát is, amelyen az RMDSZ és az MPP összefogásának a bírálóival kellett szembesülnie. Kijelentette: reményei szerint nem a személyét, hanem a véleményét fogadták kritikusan Székelyudvarhelyen. Úgy vélte: egy vitában a másik álláspontjának az őszinte mérlegelése az első lépés a megegyezés irányába, és ez az első lépés megtörtént Székelyudvarhelyen. „Örülök, hogy vállalkoztam erre az útra, és úgy érzem, hogy nem jöttem hiába” – jelentette ki Kövér László.
Kelemen Hunor úgy vélte: erkölcsi kötelesség volt a magyar összefogás, és minden adott ahhoz, hogy a magyarságnak erős képviselete legyen a bukaresti törvényhozásban. „Akkor tudunk sikeresek lenni, ha alapvető kérdésekben egy irányba lépünk, cselekszünk” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Kijelentette: az RMDSZ meggyőző jelöltekkel, megújult csapattal, és olyan programmal vág neki a választásoknak, amely a magyaroknak is jó, és az egész romániai társadalom kérdéseire is jó válaszokat ad.
Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ érdekelt abban, hogy folytassa az együttműködést a Fidesszel és a magyar kormánnyal.
Kövér László erdélyi látogatása kedden Nagyváradon és a Szatmár megyei Kaplonyban folytatódik.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.