Kihallgatták csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) ploieşti-i ügyészei Alexandra Herţanut, Victor Ponta miniszterelnök húgát abban a korrupciós ügyben, amelyben férjét, Iulian Herţanut európai uniós források elsikkasztásának gyanúja miatt még múlt héten őrizetbe vették.
2015. február 26., 20:282015. február 26., 20:28
Ponta húgát (képünkön) mintegy két órán keresztül hallgatták ki, majd szabadon elhagyhatta az ügyészséget. A DNA szerint tanúként hallgatták ki. Ponta nem volt hajlandó kommentálni az ügyet. „Ugyan már, komolyak vagytok? Egy kórházat jöttem meglátogatni” – mondta az őt kérdező újságíróknak Bukarestben, amikor a Carol Davila sürgősségi katonai kórház új műtőjének avatóünnepségére érkezett.
Facebookon azonban azt írta: azért vált anyja és húga „médialincselés” áldozatává, hogy neki ártsanak. Az ügyben egy, Ponta édesanyja által alapított, és sógora által irányított cég is érintett. A gyanú szerint egy, a comarnici csatornahálózat felújítását célzó projektre elnyert európai uniós támogatás több mint felét, 7,8 millió lejt sikkasztottak el, és használtak saját célra. Emellett azzal is gyanúsítják őket, hogy 2,5 millió lej értékben adót csaltak.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!