Kevesebbe kerül a fiatalok gépjármű-biztosítása

Öt biztosítótársaság – az Allianz-Ţiriac, az Astra, a City Insurance, az Euroins és a Generali – csökkentette a 25 évnél fiatalabb autótulajdonosoknak szánt kötelező gépkocsi-biztosítási (RCA) kötvények árát az év elején bevezetett szigorító előírások nyomán – számolt be közleményében az ágazatért felelős Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF). 

Kőrössy Andrea

2015. február 25., 16:412015. február 25., 16:41

A hazai szektorban összesen tíz cég bocsát ki RCA-kötvényeket, az említett öt társaság piaci résesedése pedig 52,6 százalék. A közlemény szerint az árcsökkentés nyomán a fiataloknak szánt biztosítás az eddigi ötszöröshöz képest már „csak” két és félszerese a többi kategóriában jegyzett átlagértékeknek, az árak ugyanakkor közelítenek az európai uniós átlaghoz.

Az ASF egyébként már korábban felhívta a biztosítók figyelmét arra, hogy a szigorító intézkedések alapján legkésőbb február végéig számolják újra a 25 év alattiak által megvásárolandó kötvények árát, és az új értékekről hivatalosan értesítsék a pénzügyi hatóságot.

A bukaresti hivatal a 2014/23-as számú szabályzat módosításával lehetőséget adott a biztosítótársaságoknak arra, hogy optimalizálják áraikat, azaz számolják újra az értékeket, hogy az egyes kategóriáknak szánt RCA-kötvények között ne legyen tetemes különbség. A biztosítók nemrég felhívták a figyelmet arra, hogy a 25 év alatti autótulajdonosoknak szánt kötvények árának mérséklése minden bizonnyal a más kategóriába tartozó sofőrök esetében fog drágulást jelenteni.

A romániai biztosítókat és viszontbiztosítókat tömörítő egyesület (UNSAR) a közlekedési rendőrség adataira hivatkozva arról számolt be, hogy 2013-ban a súlyos közúti balesetek nagy részét, 37,4 százalékát 30 évesnél fiatalabb sofőrök okozták. Ehhez képest a 31–39 évesek a szerencsétlenségek 22 százalékáért, míg a 40–49 éves sofőrök a balesetek 17,9 százalékáért voltak felelősek. A statisztikából az is kiderült: a Romániában érvényben lévő jogosítványok 23,9 százaléka szerepel 30 évnél fiatalabb autóvezetők nevén.

„A rendőrségi adatok szerint átlagosan minden tízezer fiatal sofőrből tizennégy okozott súlyos balesetet, míg a 30 évnél idősebbek esetében tízezerre ennek alig fele, hét felelős jut. Az ifjú autóvezetők által okozott szerencsétlenségeknek pedig átlagosan 1,23 halálos vagy súlyos sérüléseket szenvedő áldozata volt” – olvasható az UNSAR közleményében.

Darius Vâlcov pénzügyminiszter még január elején szólította fel az ágazatot felügyelő hatóságot, hogy „gondolja át a biztosítási rendszert”, mert a 25 év alattiak többsége „nem engedheti meg magának, hogy 2000 lejnél is drágább kötvényeket vásároljon”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Rakétatámadás érte Munkácsot, 12-en sérültek meg

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban.

Rakétatámadás érte Munkácsot, 12-en sérültek meg
2025. augusztus 20., szerda

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából
2025. augusztus 19., kedd

Magyarország mint a béketárgyalások helyszíne?

Magyarország üdvözli a Trump–Putyin-tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra – közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalán kedden.

Magyarország mint a béketárgyalások helyszíne?
2025. augusztus 19., kedd

Donald Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén, Washingtonban.

Donald Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás
2025. augusztus 18., hétfő

Hazaérkezett Magyarországra Kapu Tibor űrhajós

Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak – jelentette ki Kapu Tibor kutatóűrhajós Magyarországon.

Hazaérkezett Magyarországra Kapu Tibor űrhajós
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij a washingtoni Trump-találkozó előtt: békére van szükségünk

Ukrajna megbízható és tartós békére törekszik, és kész „új biztonsági architektúra létrehozására” – hangsúlyozta hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel való találkozója előtt az X-en.

Zelenszkij a washingtoni Trump-találkozó előtt: békére van szükségünk
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai vezetők kísérik el Zelenszkijt a washingtoni tárgyalásokra

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai vezetők kísérik el Zelenszkijt a washingtoni tárgyalásokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Egy szelet az Egyesült Királyságból – angliai riport (2.)

Az elmúlt napokban az Egyesült Királyságban jártunk. Utazásunk során felfedeztük Anglia hangulatos kisvárosait, pezsgő egyetemi központját és nyüzsgő fővárosát.

Egy szelet az Egyesült Királyságból – angliai riport (2.)
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció a Trump–Putyin találkozóra: csak Ukrajna dönthet a saját területéről

A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat – jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.

Európai reakció a Trump–Putyin találkozóra: csak Ukrajna dönthet a saját területéről