Hirdetés
Hirdetés

Kevesebb gyerek, csökkenő igénylés

A beiskolázási számok csökkenése kihat a támogatásigénylésekre is. Archív •  Fotó: Gecse Noémi

A beiskolázási számok csökkenése kihat a támogatásigénylésekre is. Archív

Fotó: Gecse Noémi

Kevés igénylés érkezett még be Erdélyben a Szülőföldön magyarul programban, amit idén a szokásosnál később, március 22-én hirdettek meg. A gyereklétszám folyamatos visszaesése miatt az igénylők száma évente mintegy 2000–2500-zal csökken, idén is erre a tendenciára számít a program koordinátora.

Széchely István

2019. április 09., 11:002019. április 09., 11:00

A kiírás óta kevés igénylés érkezett be a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatási program keretében, amelyet ebben a tanévben a szokásosnál később hirdettek meg.

Hirdetés

Idézet
Sokáig bizonytalan volt a meghirdetés dátuma, a legtöbb helyen csak nemrég került ki az igénylési csomag, így még kevés pályázat érkezett be

– nyilatkozta lapunknak Ady-Kovács-Ferenczi Noémi, a program romániai lebonyolításával megbízott Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) munkatársa.

Elmondása szerint az eddig beérkezett iratcsomók helyesen és pontosan vannak kitöltve, ami azért is lényeges, mert ettől az évtől változás lépett érvénybe az adatlapon. Ezentúl az igénylő szülő foglalkozására és munkáltatójára vonatkozó adatokat is ki kell tölteni, emellett az új adatvédelmi törvény értelmében a 16 éven felüli gyermeknek, akinek igénylik a támogatást, ugyancsak alá kell írnia az adatvédelmi nyilatkozatot.

korábban írtuk

Szülőföldön magyarul – május 3-áig lehet igényelni a támogatást
Szülőföldön magyarul – május 3-áig lehet igényelni a támogatást

Május 3-áig lehet igényelni a Szülőföldön magyarul program keretében a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járó gyermekek és a magyar képzésben részesülő egyetemisták számára nyújtott támogatásokat.

Az igénylések számának idei alakulásáról az RMPSZ-nek csak néhány hét múlva lesznek adatai, miután – a május 3-ai beküldési határidőt követően – nekilátnak az iratcsomók feldolgozásának. A programkoordinátor azonban a várható számra vonatkozó kérdésünkre közölte:

sajnos megszokottá vált, hogy évről évre egyre kevesebb a kérelmező, ami egyértelműen azzal áll összefüggésben, hogy a beiskolázott gyerekek száma is folyamatosan csökken.

Ady-Kovács-Ferenczi Noémi 2014-ig visszamenőleg – amióta ő foglalkozik a program koordinálásával – tudott adatokat mondani a számok alakulásáról, eszerint azóta több mint tízezerrel csökkent az igénylők száma, azaz évről évre mintegy 2000–2500-zal kevesebben kérik a támogatást.

A pályázati iratcsomót május 3-áig lehet benyújtani. A támogatás összege változatlan: nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás jogcímén idén is 22 400, hallgatói támogatás jogcímén 2800 forintnak megfelelő lejt lehet igényelni, azaz előbbi esetben mintegy 330, utóbbi jogcímen nagyjából 40 lejt.

Többezres a csökkenés

A Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatási program 2002-ben kezdődött, romániai lebonyolítását pedig előbb az RMPSZ irányította, aztán az Iskola Alapítvány, majd 2011 májusa óta ismét a pedagógusszövetség. 2011-ben egy másik fontos újítás is történt: a juttatást immár a magyarul tanuló óvodásoknak is elérhetővé tette a magyar állam, így a kérvényezők száma jelentősen megugrott, összesen több mint 157 ezer kiskorúnak igényelték a támogatást. A beiskolázási számok csökkenése miatt tavaly már csak mintegy 147 ezer igénylés volt.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
2026. augusztus 27., csütörtök

Meghalt srebrenicai népirtásért felelős Ratko Mladić

Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.

Meghalt srebrenicai népirtásért felelős Ratko Mladić
2026. augusztus 27., csütörtök

Már több mint 200 áldozata van a nepáli áradásnak, több mint 1300 embert még keresnek

Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .

Már több mint 200 áldozata van a nepáli áradásnak, több mint 1300 embert még keresnek
Hirdetés
2026. augusztus 25., kedd

Elhunyt Dolly Parton énekesnő

Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.

Elhunyt Dolly Parton énekesnő
Elhunyt Dolly Parton énekesnő
2026. augusztus 25., kedd

Elhunyt Dolly Parton énekesnő

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés