Két forradalomnyi boldogság

Sikeres gyógyszerkutatói pályát futott be, noha az álma az volt, hogy színházrendező legyen. Olyan periódusban volt szenátor, majd Kolozs megye alprefektusa, amikor magyar invázióval fenyegettek a román politikusok. Buchwald Péter vegyésszel és politikussal kutatásról, politikáról, sportról és családról beszélgettünk.

2014. július 30., 13:282014. július 30., 13:28

2014. július 30., 13:282014. július 30., 13:28

– Honnan indult útjára kutatói, majd később politikusi karrierje?

– Külvárosi gyerek voltam, Kolozsváron, a Békásban nagy kertes házban laktunk, a háború idején még tehenünk is volt. A kertünk aljában egy lapos területen focipálya volt, amikor oda kimentem, és a labdát kétszer leütöttem, összesereglett a környék összes gyermeke. Egyszerű, munkáscsaládok gyerekei voltak – akkoriban talán mi voltunk arrafelé az egyetlen értelmiségi család –, de jobban kötődtem hozzájuk, mint az iskolában az elkényeztetett városi kollégáimhoz. Az utcában, ahová a kertünk nyílt, csak magyarok laktak, 1948-ban jelent meg az első román, egy rendőr, ma viszont már alig van magyar arrafelé.

– Az 1989-es események sokunk életében bizonyultak sorsfordítónak, de ez az ön esetében fokozottan igaz.

– Miután Kolozsváron is megalakult az RMDSZ, 1990 januárjában érkezett egy olyan ajánlat az Iliescu-féle Nemzeti Megmentési Fronttól, hogy a kolozsvári szervezet magyar alelnököt kapjon. Kérdezték, elvállalom-e egy-két hónapra? Elvállaltam, mert életemben kétszer éreztem hasonló boldogságot: 1956-ban, amikor Magyarországon kitört a forradalom, és 1989-ben, amikor Romániában megbukott a diktatúra. Hittük, hogy forradalom volt – ma már szent meggyőződésem, hogy irányított akármi volt, nyakig benne a szekuval, valószínűleg az oroszokat is nagyon zavarta, hogy még létezik egy ilyen diktátor. Így lettem a városi front alelnöke, szedett-vedett társaság élére kerültem, 80 százalékuk román volt, olyanok is ágáltak ott, akik azelőtt kommunista néptanács alkalmazottai voltak. Első „tevékenységem” az volt, hogy Péccsel aláírtam a testvérvárosi szerződést. Amúgy a lakások, volt pártirodák elosztása, a rendőrség és a szemetesek tartoztak hozzánk, minden más a megyéhez, úgyhogy sokat nem tehettünk. Az akkori városvezetőt, az igencsak jóravaló Octavian Buracut akkor utálták meg a románok, amikor aláírta, hogy a magyaroknak vissza kell szolgáltatni az iskoláikat. Szerencsétlen később azzal védekezett, hogy nem nézte meg, mit ír alá.

A teljes interjú az Erdélyi Napló július 31-én megjelenő 30. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés