
Az izraeli hadsereg száz célpontot lőtt kedd hajnalban Gáza város izraeli határhoz közeli, keleti es-Sedzsáíja negyedében – közölte a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.
2014. július 22., 19:042014. július 22., 19:04
A légierő többek közt öt mecsetet, egy sportstadiont és a Hamász katonai vezetőjének lakását lőtte kedd hajnalban. A tüzérségi tűzben palesztin források szerint heten vesztették életüket, és ezzel a palesztin halottak száma július 8-a, az Erős Szikla hadművelet kezdete óta ötszáznyolcvanháromra nőtt.
Az izraeli katonákat meglepte a hamászosok erőteljes gerilla-harcmodora Sedzsáíjában. A 2009-es Öntött Ólom hadművelet idején az iszlamista fegyveresek eltűntek az izraeli hadsereg környékéről, de a mostani hadjáratban rendre felbukkannak az alagútrendszer titkos járataiból, rajtaütnek az izraeli katonákon, majd ismét eltűnnek.
„Együttműködünk a hírszerzéssel, ami az alagutakkal kapcsolatban különösen fontosnak bizonyult” – közölte a Ynettel egy magas rangú katonai forrás kedd reggel. „Ez a veszély vezet a legtöbb összecsapáshoz a terepen” – tette hozzá a alagutak hamászos védelmére utalva.
Az izraeli hadsereg közben kedd reggel arról tájékoztatott, hogy egyik sebesült katonája egy vasárnapi támadásban eltűnt. Amúgy kedd reggelre huszonhétre nőtt az elesett izraeli katonák száma.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!