
Kelemen Hunor szerint az európai polgári kezdeményezés ügyében indított erdélyi javaslatok nem kioltják, hanem kiegészítik egymást.
2013. január 28., 18:192013. január 28., 18:19
Az RMDSZ elnöke nyílt levélben válaszolt hétfőn Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének. Tőkés a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnökeként múlt csütörtöki nyílt levelében a kisebbségvédelmi európai kezdeményezések, és az ezekkel kapcsolatos cselekvési tervek összehangolására kérte az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét.
„Meg kell nyugtatnom az elnök urat, hogy aggodalma alaptalan: az RMDSZ álláspontja szerint az autonómia és az őshonos nemzeti kisebbségek javára elindított európai állampolgári kezdeményezések közül az a támogatandó, amelyet az Európai Bizottság pozitívan véleményez. Meggyőződésem, hogy ezek a kezdeményezések kiegészítik, s nem kioltják egymást” – áll Kelemen Hunor nyílt levelében. Az RMDSZ elnöke tájékoztatta Tőkést arról, hogy a szövetség, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) együttműködése gyümölcseként európai szintű összefogás körvonalazódik a kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében. „Leveléből számomra egyértelműen kitűnik, hogy támogatja ezt az európai szintű összefogást, amely mind a romániai magyarok, mind más, európai őshonos nemzeti kisebbség javára válik” – írta Kelemen Hunor.
Az Európai Unió 2012. április 1-jétől tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, mely jogszabály összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Az aláírásgyűjtést azt követően lehet elindítani, hogy az EB megállapítja: az unió jogkörébe tartozik a jogalkotás az adott kérdésben. Az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közösen, az RMDSZ és az SZNT önállóan próbál élni a lehetőséggel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!