
Az elkövetkező időszak legfontosabb teendőiről számolt be Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke pénteken, Kolozsvárott.
2011. március 05., 16:432011. március 05., 16:43
2011. március 05., 16:462011. március 05., 16:46
„Az első elnöki sajtótájékoztatómat Kolozsváron tartom, hiszen a Szövetség központja Erdélyben, Kolozsváron van. Ebben az épületben működik jelenleg az Ügyvezető Elnökség, amelyet Főtitkársággá alakítunk, és mától itt működik a Szövetségi Elnöki Hivatal is, amelyet Nagy Zoltán államtitkár vezet” – ismertette pénteki sajtóértekezletén Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Az elnök röviden ismertette a kedden aláírt koalíciós megállapodás részleteit, kitérve arra, hogy ami a kisebbségi törvényt illeti, már szerdán előremozdult a jogszabály sorsa, hiszen a Képviselőház Állandó Bürójának határozata értelmében az Emberjogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségekért felelős szakbizottság készít jelentést a törvényről.
Kelemen Hunor ugyanakkor tájékoztatta a sajtó képviselőit az elkövetkező hetek legfontosabb teendőiről, programjairól. „Március 11–12. között zajlik Budapesten a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma, amelyen az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciói vesznek részt, a tanácskozást a Magyar Országgyűlés szervezi. Terveim szerint március harmadik hetében összehívom a Gazdasági Tanácsot, amely javaslataival segíti az RMDSZ kormányzati és törvényhozási munkáját. Március 18–19. között megalapítjuk az elnökséget, azon a hétvégén pedig meg is tartjuk az első ülést. Előtte összehívom a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsát, illetve találkozom a platformok képviselőivel is, hiszen az új alapszabályzat szerint ezentúl sokkal aktívabb lesz a velük való kapcsolat” – ismertette terveit a szövetségi elnök.
Elmondta, az április elején sorra kerülő SZKT megválasztja a politikai alelnököt és a főtitkárt, ezt követően pedig elindul az Erdélyi Konzultáció nevű széleskörű, társadalmi igényeket és elvárásokat feltérképező konzultációs programja a Szövetségnek, illetve elkezdődik a felkészülés a 2012-es önkormányzati választásokra.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!