
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Meghalt kanyaróban egy 7 hónapos csecsemő – közölte kedden a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ.
2023. december 12., 17:572023. december 12., 17:57
2023. december 12., 18:012023. december 12., 18:01
A tájékoztatás szerint a Brassó megyei gyermek koránál fogva nem kaphatta meg a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő ellen védettséget nyújtó háromkomponensű oltást, és kapcsolatba került 3 éves testvérével, aki nem volt beoltva kanyaró ellen.

Egyelőre csak néhány kanyarós beteg van Hargita megyében – a legfiatalabb mindössze négy hónapos –, de az egészségügyi szakhatóságnál az esetszámok növekedésére számítanak, ugyanis a szomszédos megyékben már több száz megbetegedést tartanak nyilván.
Hivatalos források szerint az Apáca községbeli gyermeket két héttel ezelőtt utalták be a brassói járványkórházba, majd miután állapota rosszabbodott, átszállították a gyermekkórházba, ahol néhány nappal ezelőtt meghalt – írja az Agerpres.
Idén január 10. és december 10. között 29 megyében és Bukarestben összesen 2010 kanyarós megbetegedést igazoltak. A legtöbb fertőzést Maros (628) és Brassó megyéből (344) jelentették. A Brassó megyei gyermek a kanyaró első halálos áldozata a járvány december 5-i kihirdetése óta – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Kanyarójárványt hirdetett kedden az egészségügyi minisztérium – ismerteti az Agerpres.
Mint ismert múlt kedden kanyarójárványt hirdetett az egészségügyi minisztérium. Hargita megyében egyelőre csak néhány kanyarós beteg van, de az esetszámok növekedésére számítanak.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.