Kampány az anyanyelvért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Minden magyar gyermek számít szlogennel indított kampányt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség azzal a céllal, hogy az erdélyi magyar gyerekek anyanyelvükön tanuljanak. Az adatok alapján nem csak a szórványvidékeken van szükség erre a kampányra, hanem Székelyföldön is. Február első felében hanganyagok, illetve szórólapok segítségével hívják fel a szülők figyelmét az anyanyelven való tanulás előnyeire.

Hajnal Csilla (R)

2012. február 07., 14:272012. február 07., 14:27

2012. február 07., 15:282012. február 07., 15:28

A statisztikák szerint az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent az első, ötödik és kilencedik osztályos magyar gyerekek száma. Nagyon sok magyar, illetve etnikai szempontból vegyes házasságban születő gyereket iratnak román osztályba, mivel szüleik úgy vélik: csak így sajátíthatják el a többség nyelvét. Az RMDSZ országos szintű beiskolázási kampányának célja, hogy meggyőzze a szülőket: érdemes anyanyelven tanulni, az ország nyelvét úgysem kizárólag az iskolapadban sajátítja el a gyerek.

Nem új keletű akcióról van szó, hanem egy régi kiteljesedéséről – mondta portálunknak Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettese. „Szöveges üzeneteket juttattunk el különböző szórványkollégiumoknak, egyházaknak, helyi önkormányzatoknak, pedagógusoknak, amelyekben összefogásra kérjük fel az intézményeket a szülők tájékoztatása érdekében” – közölte Magyari Tivadar, hozzátéve: legyen szó bármilyen – nem csak RMDSZ – kampányról, amely az anyanyelven való tanulás fontosságára hívja fel a figyelmet eredményes, ugyanis ezek hatására kevesebb magyar gyereket iratnak román osztályokba. Magyari Tivadar példaként a válaszúti Kallós Zoltán által alapított szórványkollégiumot említette, ahol ma a vegyes házasságban született gyerekek 25 százaléka magyar osztályban tanul.

„Használjuk ki a kiépülő iskolahálózatot, és tanuljon mindenki anyanyelven” – mondta a főtitkárhelyettes. A kampányok legfőbb célja tehát az, hogy fenntartson egy olyan közhangulatot, amely „kedvez az ügynek”, azaz állandó információval lássa el a szülőket, diákokat a lehetőségeikről, az anyanyelven való tanulás szükségességéről, illetve arról, hogy az ember anyanyelvén sajátítja el a leghatékonyabban az ismereteket.

Az új oktatási törvény szerint a magyar osztályokban a gyerekek idegen nyelvként tanulják majd a románt, így sokkal könnyebben sajátíthatják el az állam nyelvét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
Hirdetés