
Fotó: Bodnár Arthur
Cseke Attila egészségügyi miniszter szerint a minisztérium 2011-es prioritásai az intenzív osztályok felújítása, valamint az onkológiai ellátás javítása.
2010. szeptember 17., 18:122010. szeptember 17., 18:12
2010. szeptember 24., 14:492010. szeptember 24., 14:49
Fotó: Bodnár Arthur
„Szem előtt kell tartanunk, hogy nem tudjuk finanszírozni az egészségügy területén szükséges összes beruházást. Ezért ki kell választanunk néhány prioritást képező területet. A sürgősségi ellátás rendszere működik, és eddig is elsőbbséget élvezett. Ha követjük a páciens útját a kórházban, akkor a jövő évben az intenzív osztályokat kell felújítanunk. Emellett az onkológia is prioritást jelent számomra, mivel sajnos egyre több embernek van szüksége onkológiai kezelésre” – mondta Cseke Attila Margittán, Bihar megyében, a helyi kórház első felújított épületének felavatásán.
Ez alkalommal az egészségügyi miniszter elismerően szólt a Dr. Pop Mircea városi kórház vezetőségének kezdeményezéséről, hogy a térségbeli termálvízadottságok alapján fejlesszék a kórház gyógyfürdő-fizikoterápia osztályát.
Pénteken avatták fel a margittai kórház belgyógyászati-ideggyógyászati osztályának új épületét, amelynek felújítását és manzárdosítását az Egészségügyi Minisztérium finanszírozta.
Az összesen 5,2 millió lejből a továbbiakban két másik épületet, a nőgyógyászati- szülészeti-neonatológiai osztályét, valamint a gyógyfürdő-fizikoterápia osztályét, továbbá a kórház konyháját és az orvosi személyzet szolgálati lakásait – tudtuk meg a Mediafax hírügynökségtől.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.