
Újabb, a számítógépes adatforgalom megfigyelését elősegítő, úgynevezett Nagy Testvér-törvény tervezetét küldte meg a parlamentnek Klaus Johannis államfő hivatala azt követően, hogy az alkotmánybíróság eddig mindhárom, a témában született jogszabályt az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította.
2015. április 29., 17:262015. április 29., 17:26
A Gândul hírportál értesülései szerint a tervezetről – amelynek kidolgozásában a hírszerző szolgálatok is közreműködtek – az összes parlamenti párttal egyeztetnek, és az elnöki hivatal előzetesen a civil szféra álláspontját is kikérte. A tervezetet azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy a pártok konszenzusra jutnak annak tartalmát illetően.
A tervezet konkrétan a személyes adatok felhasználását és a magánélet elektronikus kommunikáció során történő védelmét rögzítő 506/2004-es jogszabályt módosítja.
A Gândul értesülései szerint egyik sarkalatos pontja az, hogy a szolgáltatóknak legtöbb öt évig meg kell őrizniük az ügyfelek internetes vagy mobiltelefonos kommunikációs tevékenységére vonatkozó adatokat, majd ezt követően törölniük, vagy nyomon követhetetlenné kell tenniük őket.
Egy másik módosítás szerint előzetes bírói jóváhagyás szükséges ahhoz, hogy a hivatalos szervek – bíróságok, nyomozó hatóságok, hírszerző szolgálatok – adatokat igényelhessenek a szolgáltatóktól. Ha azonban a bírói jóváhagyás megvan, akkor a szolgáltatóknak 48 órán belül át kell adniuk a kért adatokat.
Az ilyen nyomozások tárgyát képező adatokat mindaddig nem lehet törölni, amíg erre a nyomozó szervek nem bólintanak rá, vagy nem születik jogerős bírói ítélet az ügyben.
Az információbiztonságról szóló Nagy Testvér-törvényt január 21-én nyilvánította az alaptörvénnyel ellentétesnek az alkotmánybíróság. A parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen – a civil szervezetek tiltakozása nyomán – az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) óvást emelt az alkotmánybíróságon.
A civilek elsősorban amiatt aggódtak, hogy a törvény alapján a titkosszolgálatok bárkinek a számítógépes adatait ellenőrizhetik. A másik két korábban hatályba lépett megfigyelési törvényt – a mobilszolgáltatókat érintő adatmegőrzési, illetve a feltöltőkártyák névtelenségét eltörlő jogszabályt, amelynek nyomán csakis a személyi adatok megadásával lehetett volna ilyen kártyát vásárolni – tavaly szintén alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság. A törvény elkaszálását követően azt annak elfogadását szorgalmazó George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője távozott tisztségéből.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!