
Klaus Johannis, Románia elnöke visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését – tájékoztat az MTI.
2016. március 03., 17:252016. március 03., 17:25
2016. március 03., 17:512016. március 03., 17:51
Az államfő csütörtökön az elnöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón jelentette be döntését. Emlékeztetett arra, hogy a minapi bírósági ítélet nyomán kellett döntenie, amelynek értelmében érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat.
Johannis kifejtette: annak, aki román állami kitüntetést kap, tiszteletben kell tartania, a román alkotmányt és azokat az értékeket, amelyek ennek alapját képezik.
Mint ismeretes bukaresti legfelsőbb bíróság visszautasította Tőkés László keresetét, amelyben az európai parlamenti képviselő érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonását kezdeményező becsületbírósági határozatot. A legfelsőbb bíróság az utolsó tárgyalási fordulót követően egy hete, csütörtökön este tette közzé jogerős ítéletét.
Az egykori temesvári lelkészt 2009-ben Traian Băsescu akkori államfő tüntette ki a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával az 1989-es rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. A kitüntetés visszavonását célzó kezdeményezés négy évvel később született, amikor az EP-képviselő a 24. Bálványos Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi magyarság fölött. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Tusványoson Ausztria és Dél-Tirol viszonyára hivatkozva ajánlotta a szabadegyetem állandó meghívottjának számító Orbán Viktor miniszterelnök figyelmébe a kezdeményezést.
Victor Ponta volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori elnöke az érdemrend visszavonását javasolta Băsescunak, mivel szerinte Tőkés megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét. Miután kiderült, hogy az érdemrend visszavonását csak azok kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus elindította a folyamatot, majd egy héttagú becsületbíróság – amelynek négy tagja a PSD volt vagy jelenlegi törvényhozója – úgy döntött: az EP-képviselő méltatlan az érdemrendre.
Tőkés László a becsületbíróság határozatát megtámadta a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén, kérve a kitüntetés visszavonásáról szóló döntés érvénytelenítését. A táblabíróság 2014-ben úgy határozott, nem fogadja be a keresetet, vagyis nem tárgyalja érdemben az ügyet. Ezt a döntést az EP-képviselő megfellebbezte, amelyet azonban február 25-én kihirdetett ítéletében a legfelsőbb bíróság elutasította, és formai okokra hivatkozva nem érvénytelenítette a becsületbírósági javaslatot.
Tőkés László korábban elmondta, nem számít arra, hogy Klaus Johannis visszavonja a kitüntetését. „Klaus Johannis egy európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudom elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak, és a Victor Ponta volt miniszterelnök vagy Corina Crețu jelenlegi EU-biztos (a becsületbíróság tagja) nevével fémjelezhető nacionál-kommunista különítmény indítványának” – mondta el az elmúlt pénteken az MTI-nek. Hozzátette: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést, nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!