
Fotó: presidency.ro
Prioritást jelent Románia számára a külföldi beruházók bevonzása az országba – nyilatkozta Klaus Johannis államfő a Bosch-csoport által szombaton a Fehér megyei Balázsfalván szervezett innovációs napon.
2015. június 07., 20:482015. június 07., 20:48
A németországi nagyvállalat rendezvényén jelenlévő mintegy ötszáz résztvevő egyébként tapssal és ovációval fogadta az államelnököt, aki arról is beszámolt, hogy a hazai befektetési projektek meglehetősen „nehéz helyzetben vannak” egy ideje. Felszólalásában Johannis üdvözölte a Bosch által Romániában megvalósított beruházásokat, a csoport ugyanakkor szerinte „az egyik legfontosabb munkaadó” az országban.
Az államfő kitért arra, hogy a külföldi projektek egyebek mellett azért fontosak, mert a legmodernebb technológiát hozzák el Romániába, ez pedig elengedhetetlen a gazdasági versenyhelyzet folyamatos fejlődéséhez.
„Ebben az időszakban, amikor a válság utáni talpra állás, stabilizálódás zajlik, rendkívül fontos, hogy az országban intelligens gazdasági fejlődés menjen végbe. A mai nap témája, az innováció tökéletesen beleillik az újfajta gazdasági gondolkodásmódba. Az innováció gyarapodást, fellendülést, jólétet jelent” – fogalmazott Klaus Johannis. Hozzátette: az állami támogatás mellett Románia számos más lehetőséget kínál a külföldi befektetők számára.
Johannis arról is beszélt, hogy a külföldi beruházók mellett nagy figyelmet kell szentelni a hazai tőkének, projekteknek is, amelyek sajnos nehéz időszakot tudnak maguk mögött. „Az innováció, az újítás nem magától következik be, ehhez szabadpiacra és kezdeményező készségre van szükség. A fejlesztések érdekében elengedhetetlen a tulajdonhoz való jog biztosítása, a cégalapítási eljárás könnyítése, a független versenyhelyzet kialakítása, ugyanakkor népszerűsítenünk és védelmeznünk kell a piacgazdaságot fenntartó intézményeket” – magyarázta az államelnök.
Hozzátette: rendkívül fontos lenne, hogy a kormány a kutatást és a fejlesztést támogató, hosszú távú stratégiát dolgozzon ki. Johannis szerint Romániának nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a versenyképesség növelése érdekében, hatékony intézkedés lenne például az eurózónához való csatlakozás. „A kutatás és fejlesztés terén nem szabad kizárólag a külföldi beruházókra támaszkodnunk, nekünk is tennünk kell ennek érdekében” – mutatott rá Johannis.
Balázsfalva ipari negyedében, a Bosch-csoport egyik gyártócsarnokában tartott innovációs napon egyébként a nagyvállalat legújabb technikai eszközeivel, az elmúlt időszakban végrehajtott fejlesztésekkel ismerkedhettek meg a résztvevők, például megtekinthették a német konszern által fejlesztett sofőr nélküli autót.
A Bosch-csoport 1994-ben érkezett Romániába, azóta mintegy 180 millió euró értékben valósított meg beruházásokat, jelenleg pedig 2400 alkalmazottnak biztosít munkát bukaresti, balázsfalvi és temesvári egységeiben. A nagyvállalat balázsfalvi üzemében elektronikai készülékekhez szükséges alkatrészeket állítanak elő.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!