
Klaus Johannis államfő Gabriel Oprea belügyminisztert, nemzetbiztonsági miniszterelnök-helyettest nevezte ki ideiglenes kormányfővé hétfőn arra az időszakra, amíg Victor Ponta miniszterelnök képtelen ellátni hivatalát.
2015. június 22., 20:302015. június 22., 20:30
Az elnök első nekifutásra nem teljesítette feltétel nélkül a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Ponta miniszterelnök azon, az államfői hivatalba hétfőn eljuttatott kérését, miszerint addig, amíg képes ismét ellátni a kormányfői teendőket, 28 napos időtartamra nevezze ki ügyvivő kormányfővé Gabriel Opreát (képünkön).
Az államfő ugyan hétfő délután rövid beszélgetésre magához rendelte Opreát, ezt követően azonban az elnöki hivatal azt jelezte: a döntés meghozatala előtt az államfő látni kívánja a miniszterelnök egészségi állapotát tükröző dokumentumokat.
Ponta rövid időn belül Facebook-oldalán is közzétette a műtétéről szóló orvosi igazolást, majd nem sokkal ezután Johannis kinevezte ideiglenes kormányfővé Opreát.
Victor Ponta korábban ostobaságnak nevezte, hogy az ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által indított bűnvádi eljárás elől menekült volna Isztambulba, és leszögezte: nem áll szándékában lemondani a kormányfői tisztségről.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!