
Fotó: Kristó Róbert
Klaus Johannis államfő pénteken kihirdette a parlamenttől módosítás nélkül visszakapott erdészeti törvénykönyvet. Mint ismeretes, Johannis a Versenytanács figyelmeztetése nyomán egyebek közt azt a cikkelyt kifogásolta, amelyek megakadályozná, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetbe jusson a favásárlás során.
2015. június 07., 21:002015. június 07., 21:00
2015. június 07., 21:012015. június 07., 21:01
A jobbközép elnökkel szemben álló szociáldemokrata parlamenti többség az erdőket féltő társadalmi megmozdulások hatására alapozva mindkét házban elvetette az államfő által kért törvénymódosításokat. Ponta korábban azzal vádolta az államfőhöz közel álló ellenzéki liberálisokat, hogy külföldi fafeldolgozó cégek nyomására vették rá az elnököt: kérje a monopóliumellenes rendelkezés törlését. Johannis szokatlanul éles hangnemben utasította el a feltételezést, amellyel szerinte Ponta burkoltan befolyással való üzérkedéssel, vagyis korrupcióval gyanúsította meg őt és az elnöki hivatalt.
Johannis egy interjúban rámutatott: német nemzetiségére alapozva próbálták a szociáldemokraták elhitetni róla, hogy egy osztrák fafeldolgozó cég, a Romániában piacvezető Holzindustrie Schweighofer érdekeit védi. Ugyanakkor az osztrák fafeldolgozó társaság kilátásba helyezte, hogy kivonul az országból az új erdészeti törvény miatt, ezáltal pedig a cég szerint mintegy háromezer munkahely kerül veszélybe Romániában. A Holzindustrie Schweighofer arra hívta fel a figyelmet, hogy a kerettörvény egyes kereskedelmi és befektetési megállapodásokat, valamint a piaci verseny európai szabályait is sértheti.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!