
Fotó: Veres Nándor
Széleskörű riasztási rendszerre van szüksége Romániának, jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) helyettes főfelügyelője, Cristian Radu alezredes, aki arról is beszámolt: az elmúlt napokban végzett légvédelmi gyakorlatok során 48 százalékos hallhatóságot mértek országos szinten.
2017. április 22., 12:102017. április 22., 12:10
2017. április 22., 12:432017. április 22., 12:43
Az alezredes szerint növelni kell a riasztóberendezések számát, ugyanakkor alternatív eszközökre is szükség van a lakosság értesítésére szükség esetén – számol be az Agerpres. Az IGSU képviselője azt is elmondta,
A szombati sajtótájékoztatón ismertetett adatok szerint a központi rendszerhez csatlakoztatott szirénák a jel megadásától számított 2 percen belül működésbe jöttek, a helyi kezelés alatt álló riasztóberendezések viszont csak 12 perccel később szólaltak meg a jel megadása után – olyan körülmények között, hogy az illetékes hatóságok előre ismerték a gyakorlat időpontját.
Kevés a szirénák száma Tulcea (5), Hargita (6), Dâmboviţa (8), Suceava, Botoşani és Călăraşi (megyénként 9) és Beszterce-Naszód megyében is, ahol 10 berendezés található.
A másik végletet Galaţi megye képviseli, ahol 164 sziréna áll a lakosság rendelkezésére, Vrancea megyében 122, Olt megyében 84, míg Bukarestben és Ilfovban 72 riasztóberendezés hozható működésbe szükség esetén.
A sajtótájékoztatón részt vett Raed Arafat belügyi államtitkár is, aki szerint gondok vannak a lakosság riasztásának hatékonyságával.
– jelentette ki a belügyi államtitkár.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!