Ismét közös tiltakozás szervezéséről döntöttek a szakszervezetek

A szakszervezeti szövetségek vezetői csütörtökön úgy döntöttek, közös tiltakozásokat szerveznek. Az október 7-re beharangozott tüntetést elhalaszthatják a jobb felkészülés érdekében, a szervezők ugyanis 70 000–80 000 személy részvételére számítanak.

Szőcs Lóránt

2010. szeptember 30., 18:012010. szeptember 30., 18:01

2010. október 04., 14:582010. október 04., 14:58

Galéria
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szervezet elnöke a tárgyalások végén bejelentette, hétfőig minden szervezet egyeztet tagjaival az elkövetkezendő tiltakozó megmozdulásról. A szakszervezeti tömbök vezetői hétfőn újból találkoznak, és közös tervet dolgoznak ki a következő időszak tiltakozásairól.

Hossu elmondta, a tiltakozásokat a minimálbérrel, a nyugdíj- és bérezési törvénnyel, valamint új munkahelyek létrehozásával kapcsolatos problémák megoldása érdekében szervezik. Az Alfa Kartell vezetője szerint a rendőrök is kérték a közös tiltakozó megmozdulások megszervezését.

Marius Petcu, a Frăţia Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének (CNSRL-Frăţia) elnöke bejelentette, a szakszervezetek által október 7-re beharangozott megmozdulások érvényben maradnak, de leszögezte, a szervezetek vezetői számításba veszik annak lehetőségét is, hogy elhalasszák az október 7-én, a Tisztességes Munka Világnapja alkalmából szervezendő tüntetést, mert túl kevés idő maradt addig a körülbelül 70-80 ezer ember mozgósítására. Egy másik ok lehet a halasztásra, hogy a tanügyi szakszervezetek október 5-én szerveznek tiltakozó megmozdulást.

A szakszervezeti vezetők számolnak azzal, hogy azt a 10 000 tanügyi szakszervezeti tagot, aki október 5-én utcára vonul, nehezebb lenne mozgósítani két nappal később.

Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke a csütörtöki tárgyalások végén bejelentette, a szakszervezeti vezetők jelentős lépést tettek az együttműködés érdekében. Costin hozzáfűzte, a közös tiltakozások ütemtervét hétfőn szögezik le, várják ugyanis a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) döntését. A szakszervezetesek szerint nem kizárt, hogy „meglepetésekben lesz részük”. „Számítunk bizonyos szakszervezeti jogok korlátozására, vagy bizonyos szakszervezeti struktúrák felszámolására” – nyilatkozta Costin.

Az elmúlt időben a CNSLR-Frăţia, az Alfa Kartell és a BNS külön-külön tiltakozó megmozdulásokat szerveztek, amelyeken minden szövetség részéről több ezren vettek részt. Az eddigi leghevesebb tiltakozó megmozdulásra szeptember 24-én került sor, amikor a rendőrök utcára vonultak, és spontánul vonultak fel a Cotroceni-palota irányába. A törvénytelen tiltakozás után az államfő és a miniszterelnök egyaránt lemondott a rendőri kíséretről. A botrány Vasile Blaga belügyminiszter lemondásával tetőződött. A Közigazgatási és Belügyminisztérium élére hétfőn Traian Igaş, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) szenátusi frakcióvezetője került.

A legutóbbi megmozdulást az Országos Szakszervezeti Tömb szervezte kedden. Dumitru Costin, a BNS elnöke akkor elmondta, csütörtökön találkozni fog a többi szakszervezeti vezetővel, hogy eldöntsék, mit tesznek októberben, és együtt tiltakoznak-e tovább.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés