
Fotó: Bodnár Arthur
Éles vitát váltott ki Magyarországon Bayer Zsolt publicistának a cigányságról szóló írása.
2013. január 08., 16:502013. január 08., 16:50
2013. január 08., 18:352013. január 08., 18:35
Az újságíró a Magyar Hírlap hasábjain a napokban megjelent publicisztikájában a szilveszteri, Szigethalmon történt késelésre utalva úgy fogalmazott: „Akiket megkéseltek a gyáva, undorító, kártékony állatok.” Hozzátette, „a tények pedig azok, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre.(...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik.” Egy szigethalmi sörözőben január elsején hajnalban torkollott késelésbe két társaság között eddig tisztázatlan körülmények között kirobbant vita. Az MTK két sportolóját érték szúrások, egyikük jelenleg is a budapesti Merényi Kórház intenzív osztályán fekszik. A támadók egyike, egy 17 éves férfi többször megszúrta az MTK ökölvívóját, akinek a nyaki artériája megsérült, egy másik szúrás pedig majdnem a szívburkát is átszakította. A rendőrség egyelőre J. Jánost gyanúsította meg emberölési kísérlettel, őt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
A magyarországi ellenzéki pártok szerint Bayer Zsolt Ki ne legyen? című cikke kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását, mivel tevőlegesen uszít egy meghatározott társadalmi csoport (a cigányság – szerk. megj.) elleni cselekedetekre. A Lehet Más a Politika felszólította a Fidesz vezetőségét, „záros határidőn belül gondolkozzon el azon, hogy megtűrhetik-e a köztudottan párttag Bayer Zsoltot a soraikban”. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) felszólította Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy hivatalból indítson eljárást Bayer ellen, a párt emellett arra kéri a demokratikus ellenzéki pártokat, civil szervezeteket és egyházakat, hogy a DK kezdeményezésére vasárnap közösen tüntessenek azért, hogy az újságírót kizárják a Fideszből. Az ügyben időközben megszólaltak a magyar kormánypárt képviselői is.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hétfőn elítélte Bayer Zsolt közíró szavait, s hozzátette: olyan embernek nincs helye a Fideszben, aki emberek egy csoportját állatnak tartja. Navracsics szerint a publicista írása súlyos, demokráciát sértő állításokat tartalmaz, s megcsúfol minden olyan demokratikus közösségi elvet, amiben a Fidesz hisz. A miniszterelnök-helyettes azt nem tudta megmondani, milyen konzekvenciákat von le ezzel kapcsolatban a Fidesz erre hivatott testülete, de mint mondta, ő maga mélyen elítéli ezeket a gondolatokat. „Származása alapján nem lehet beskatulyázni senkit” – szögezte le Navracsics.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője kedden úgy vélekedett, a közélet szereplőinek nem szabad indulatból nyilatkozniuk vagy írniuk. „Bayer Zsolt újságíróként írta az ominózus sorokat egy független napilap publicisztikai rovatában” – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, hozzátéve: a Fidesz megérti bizonyos bűnügyekkel összefüggésben a társadalom indulatait, de egy közszereplőnek nem szabad indulatból írni vagy nyilatkozni. Azzal kapcsolatban, hogy Bayer Zsolt Fidesz-tag is egyben, a szóvivő közölte: a kormánypárt minden esetben az alapszabályában foglaltak szerint jár el, így ha egy tag úgy gondolja, eljárást akar indítani a párton belül, megteheti, de egyelőre nem tud ilyenről beszámolni.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!