
Fotó: MTI
Év végéig 15 km, jövő évben pedig 150 km autópályát adnak át Romániában, jelentette ki a közlekedési miniszter – tudósít az Agerpres hírügynökség.
2016. november 18., 20:292016. november 18., 20:29
2016. november 18., 20:302016. november 18., 20:30
Petru Sorin Buşe pénteken Brassóban azt mondta: december 15-e körül átadnak a Lugos-Déva közötti útvonalon egy 15 kilométer hosszú sztrádaszakaszt, 2017-ben pedig további, összesen 150 kilométernyi autópát adnak át a Logost Dévával, a Szászsebest Tordával és a Berettyószéplakot Borssal összekötő útvonalakon.
Ugyanakkor megkezdik a közbeszerzési eljárást több, összesen 500 kilométernyi autópályaszakaszra, mondta a közlekedési tárca vezetője.
A Comarnic-Brassó szakaszról úgy nyilatkozott, több lehetséges forrásból valósulhat meg a kiépítése, a legkézenfekvőbb az európai alapokból történő finanszírozás lenne.
A közlekedési miniszter pénteken a brassói körgyűrű egyik, az 1-es országutat (DN1) a 11-essel (DN11) összekötő szakaszának átadásán vett részt.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!