
Huszonkét európai ország 45 szakszervezete képviseltette magát az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) és a magyar érdekképviseletek közös budapesti tüntetésén. A résztvevők az Európai Unió és tagállamainak kormányai által bevezetett megszorító intézkedések ellen tiltakoztak, társadalmi igazságosságot, társadalmi párbeszédet követeltek, illetve több és jobb munkahelyet az európai fiataloknak.
2011. április 10., 10:182011. április 10., 10:18
2011. április 10., 14:412011. április 10., 14:41
Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, nagy létszámú a rendőri jelenlét is. A biztosításban olyan rendőrök is részt vesznek, akik beszélnek idegen nyelveket – tette hozzá.
Az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsának (ECOFIN) gödöllői informális ülésével egy időben szervezett tüntetés résztvevői a Hősök teréről az Andrássy úton az Oktogonra vonultak, ahol több ország szakszervezeti vezetői mondanak beszédet.
A tüntetést megelőzően az MTI-nek adott interjúban John Monks, az ETUC főtitkára elmondta: az európai gazdasági és pénzügyminiszterek a közös gazdasági kormányzás megerősítéséről tárgyalnak, s a szakszervezetek „szeretnék világossá tenni, hogy ez nemcsak az erősebb kormányzásról szól, hanem az európai szociális államok fennmaradásáról”. Jelezte, hogy javaslatokat fogalmaztak meg az ECOFIN számára, amelyekben egyebek mellett a pénzügyi tranzakciók megadóztatását, euróövezeti kötvények kibocsátását, növekedést támogató alapok létrehozását szorgalmazzák. John Monks felszólalását idézte az Index.hu is, miszerint „nem a munkásokkal kell megfizettetni a pénzügyi válság költségeit, amikor a bankvezetői jutalmak tavaly átlagosan 27 százalékkal nőttek.”
A tüntetésen a görög és a portugál szakszervezetek is jelen vannak. Lueinda Damaso, portugál tanár, az UGT szakszervezet tagja az MTI-nek a helyszínen nyilatkozva elmondta: a megszorítások és a Portugáliát súlyosan érintő pénzügyi válság miatt jöttek el a tüntetésre. „Azért, hogy nemet mondjunk a megszorításokra, nemet a munkások további megsarcolására” – tette hozzá. Országa helyzetéről azt mondta: a legutóbbi megszorító csomag nagyon nehéz helyzetbe hozta volna a portugálokat.
Georges Dassis, a görög ADEDY tagja az MTI-nek elmondta: a szakszervezetek és a dolgozók minden lehetséges eszközzel tiltakoznak a pénzügyi piacok ellen, a pénzügyi spekulánsok ellen. Azt követeljük, az európai szövetséggel közösen, hogy az EU valódi szociálpolitikával álljon elő, amely az unió egész lakosságát segíti – fogalmazott a görög szakszervezeti tag.
A pénzügyminiszterek szerint kellenek a megszorítások
Az európai pénzügyminiszterek az Európa-szerte tapasztalható lakossági tiltakozások ellenére is keresztül kívánják vinni szigorú megszorító intézkedési tervüket. A dpa tudósítója az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsának (ECOFIN) szombaton kezdődő informális ülésére érkező pénzügyminisztereket kérdezte erről.
Wolfgang Schäuble német szövetségi pénzügyminiszter azt mondta, megérti a lakossági tiltakozásokat, de „amit teszünk, az a fenntartható gazdasági növekedés alapjainak a megvetése”. „Ennek előfeltétele a közös deviza stabilitásának biztosítása. Magas költségvetési hiánnyal gazdálkodni felelőtlenség lenne az elkövetkező generációkkal szemben” – tette hozzá.
Luc Frieden luxembourgi pénzügyminiszter szerint „az embereknek meg kell érteniük, hogy most takarékoskodni kell annak érdekében, hogy később szociális beruházásokra lehessen költeni. Takarékoskodni sosem könnyű dolog. Néhány országban a jó években valószínűleg nem tettek eleget félre.”
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!