Hirdetés
Hirdetés

Hívek ezrei követték esős időben a pápa karácsonyi üzenetét a Szent Péter téren – videóval

•  Fotó: Facebook/Vatican News

Fotó: Facebook/Vatican News

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott el csütörtök délben.

Székelyhon

2025. december 25., 21:352025. december 25., 21:35

Az egyházfő békét sürgetett az emberek között, főleg a konfliktusövezetekben, és Jézussal azonosította az igazi békét, amely legyőzi a gyűlöletet.

Hangsúlyozta, hogy Jézus istállóban született, mert máshol nem jutott hely számára: kezdettől fogva elfogadta a szegénységet, az elutasítást, és azonosult azokkal, akiket félrelöknek, kirekesztenek. XIV. Leó kijelentette, ezzel Jézus megmutatta, mit tehetnek az emberek, milyen felelősséget kell vállalniuk egymással szemben.

„Nővéreim és fivéreim, íme a béke útja: a felelősségvállalás. Ha mindegyikünk – minden szinten – mások hibáztatása helyett mindenekelőtt saját hiányosságait ismerné el, és bocsánatot kérne Istentől, és azzal egy időben a szenvedők bőrébe bújna, szolidáris lenne azzal, aki gyengébb és elnyomott, akkor más lenne a világ” – hangoztatta a pápa. Hozzátette:

mindenkinek részt kell vállalnia a gyűlölet, az erőszak és a szembenállás elutasításában, és gyakorolnia kell a párbeszédet, a békét és a kiengesztelődést.

Elsőként a közel-keleti keresztényeket említette, akikkel első apostoli látogatásán Törökországban és Libanonban találkozott. Stabilitást sürgetett Palesztinában, Izraelben, Szíriában.

•  Fotó: Facebook/Vatican News Galéria

Fotó: Facebook/Vatican News

Az európai országokat együttműködésre szólította fel és arra, hogy maradjanak hűek keresztény gyökereikhez és történelmükhöz, legyenek szolidárisak és befogadók azokkal szemben, akiknek szükségük van rá. A meggyötört ukrajnai lakosságért imádkozott:

a fegyverek elhallgatását sürgette.

Felszólította a szemben álló feleket, hogy a nemzetközi közösség támogatásával vegyék a bátorságot, és őszintén, közvetlenül és tiszteletteljesen beszéljenek egymással.

A pápa megemlékezett az „elfelejtett” háborúk, a vallásüldözés és a terrorizmus áldozatairól. Végighaladt Afrikán, egyebek között Szudánt, Dél-Szudánt, Malit említve.

Az erőszak megállítását kérte Haitin, politikai felelősségvállalásra szólította fel a dél-amerikai országok vezetőit, megbékélést szorgalmazott Mianmarban, baráti viszonyt Thaiföld és Kambodzsa között. Említette a természeti katasztrófák sújtotta ázsiai és óceániai térségeket is.

XIV. Leó pápa szerint nem szabad hagyni, hogy a szenvedők iránti közömbösség uralja az embereket:

azokat említette, akiknek nincs semmijük, mert mindenüket elveszítették,

erre a gázai lakosságot hozta fel példaként.

Az éhező jemeniekről is szólt, a hazájukból menekülőkről, akik átvergődnek a Földközi-tengeren vagy az amerikai kontinensen. Szólt azokról, akik elveszítik munkájukat, a fiatalokról, akik nehezen találnak állást, a kizsákmányolt, alulfizetett dolgozókról, a börtönben levőkről és az embertelen körülmények között élőkről.

Hirdetés

Beszéde végén XIV. Leó felújított egy Ferenc pápa által eltörölt hagyományt és sok nyelven köszöntötte a népeket: olaszul, franciául, angolul, németül, spanyolul, portugálul, lengyelül, arabul, kínaiul és latinul is szólt. Végül latinul Urbi et Orbi áldását adta Rómára és a világra.

Az esős idő ellenére a Vatikán közlése szerint csaknem 26 ezren követték a pápa karácsonyi üzenetét a Szent Péter téren.

Délután megkezdődik a Ferenc pápa által tavaly december 24-én megnyitott jubileumi szentév lezárása: elsőként a Santa Maria Maggiore-bazilika „szent kapuját” zárták be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés