
Drágább üzemanyagok, üresebb tartályok – így foglalta össze a gázolajra és benzinre áprilistól kivetett hétcentes jövedéki adó hatását a Digi 24. A hírtelevízió úgy tudja, ahelyett, hogy nőttek volna az állam bevételei – ahogy azt a kormány remélte –, egyetlen hónap alatt 11 millió eurós hiány keletkezett.
2014. július 09., 17:332014. július 09., 17:33
Ennek oka, hogy a 7 lej körüli gázolajár elriasztja a töltőállomástól a gépkocsivezetőket, a fuvarozó cégek – amint azt jó előre jelezték is – teli tankkal jönnek haza külföldről, így itthon lényegesen kevesebb üzemanyagot vásárolnak, mint amikor a térségben itt volt a legolcsóbb a gázolaj.
Összesen 16 százalékkal esett vissza a fogyasztás olyan körülmények között, hogy az elmúlt három hónap során a benzin literenkénti ára 20 banival nőtt, a gázolaj litere pedig 10 banival drágult. „A román állam bevételei ahelyett, hogy 50,6 millió euróval nőttek volna, csökkentek az előző hónaphoz képest” – fogalmazta meg Radu Dinescu, a közúti fuvarozók egyesületének (UNTRR) főtitkára.
Információi szerint áprilisban 11 millió euróval kevesebb folyt be az államkasszába, mint egy hónappal korábban. Tapasztalatairól szólva ugyanakkor elmondta, a fuvarozók mostanság – új vagy használt jármű vásárlásakor egyaránt – azt nézik, hogy a tartály minél nagyobb legyen. „Bármely kamion, amelynek 800 literesnél nagyobb a tartálya, képes gond nélkül Bécsből hazajönni, majd visszatérni anélkül, hogy Romániában tankolnia kellene” – mondja Radu Dinescu.
A közúti fuvarozók ugyanakkor várhatóan az ősz folyamán valamelyest fellélegezhetnek, a kormány ígéretei szerint ugyanis visszaigényelhetnek 4 centet a 7-ből. A vasúti szállítók viszont nincsenek ilyen szerencsés helyzetben. A Digi 24-nek nyilatkozó CFR-illetékes szerint ez diszkrimináció.
„Az üzemanyag árába belefoglalták az útadót, amelyet a Román Vasúttársaság is fizet. Tehát minél több gázolajat fogyasztunk, minél többet mennek a vonatok, annál többet fizetünk a közutak korszerűsítésére” – fogalmazta meg Ion Soare, a CFR teherszállító ágazatának kereskedelmi igazgatója.
Mint ismeretes, a kormány a hétcentes jövedéki adó kivetésekor azzal számolt, hogy csak az idei év folyamán ebből 450 millió euró folyik be az államkasszába. Az összeget autópálya-építésre tervezték fordítani, Dan Şova korábbi közlekedési miniszter 700 kilométernyi sztrádaszakasz finanszírozására tett ígéretet.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!