
Fotó: Barabás Ákos
Tönkretettek két Kovászna megyei kamiont egy Brăila melletti faluban keddre virradóra. A rongálás közben az elkövető a magyar sofőrt halálosan meg is fenyegette. A kár több mint tízezer lej, a rendőrség bűnvádi eljárást indított az ügyben.
2016. október 26., 16:452016. október 26., 16:45
Az ittas elkövető a magyarokat szidta, miközben kalapáccsal rongálta az autókat, és azt üvöltötte, hogy nincs amit ott keressenek, tűnjenek el, és hogy „megöllek magyar” – ezt Váncsa Jenő, a fuvarozó cég társtulajdonosa mondta el lapunknak, hozzátéve, hogy az ügyben hosszadalmas, nyűgös eljárásra számítanak.
A cégtulajdonos leszögezte, évek óta járják a kamionjaik az országot, ám hasonló incidensre még soha nem volt példa, nem voltak gondjaik azért, mert a rendszám alapján beazonosítható, hogy az autó a többségében magyarok által lakott térségből származik. „Azért vállaljuk a nyilvánosságot, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló eset, másrészt, ha ez Kovászna megyében román fuvarozókkal fordul elő, biztos hatalmas hisztériát váltott volna ki az egész országban” – mondta a vállalkozó.
A cég cukorrépát termel, a két ezzel megrakott kamion hétfőn este a Brăila megyei Măxineni faluban állt meg éjszakázni, mert ott lakik az egyik sofőr testvére. A belső szabályzat szerint, az egyik gépkocsivezető a kamionban aludt, éjszaka arra riadt föl, hogy valaki kalapáccsal üti az autót. Azonnal hívta a kollégáját, aki a faluban lakó rokonaival sietett a helyszínre, nekik sikerült a részegen őrjöngő férfit lecsendesíteni, és mivel a helyi rendőrőrsön nem találtak senkit, ezért a 112-es sürgősségi hívószámon riasztották a megyeszékhelyi rendőröket.
Váncsa Jenő elmondta, sikerült annyira megjavítani a teherautókat, hogy a szállítmányt lerakták, ám az egyik jármű még mindig vesztegel, mert a férfi szétverte az összes lámpát és külső tükröt, a szélső ablakokat, és az akkumulátorokat. A másikon kevesebb kár keletkezett, mert abban aludt a sofőr, így időben közbe tudott lépnie a tettlegesség során.
Sikerült felvenni a kapcsolatot az elkövető feleségével, aki megígérte, hogy megtérítik a kárt – tudtuk meg a tulajdonostól. A helyiek különben arra gyanakodnak, hogy konkurencia iránti irigység is volt a háttérben, az elkövető szintén fuvarozó, és az utóbbi időben kevés megbízatást kapott.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!