
Fotó: Bodnár Arthur
Április elsejétől indul az Öregotthonok hálózatának fejlesztése elnevezésű országos érdekeltségű program. A kezdeményezést az egészségügyi- és a munkaügyi minisztérium javaslatára hagyta jóvá a kormány.
2011. március 11., 12:342011. március 11., 12:34
A program mintegy 3 éves időtartamú, előreláthatóan 2013. december 31-én ér véget, és az egészségügyi-, illetve a munkaügyi minisztérium közösen bonyolítja le. A program összköltségvetése 200 millió lej, ebből 55 millió lejt 2011-ben költenek el.
Elsősorban a megyei és városi önkormányzatok csatlakozhatnak a programhoz, amelyek március 31-ig eldönthetik, hogy akarnak-e öregotthonokat működtetni a fennhatóságuk alá tartozó egészségügyi intézményekben, amelyek rajta vannak az egészségügyi szaktárca által javasolt átalakítási listán is.
Ugyanakkor a programhoz csatlakozhatnak más önkormányzatok is, amelyek jelenleg nincsenek rajta a minisztérium listáján. Ezáltal lehetővé válik 67 kórház öregotthonná való átalakítása állami költségvetési finanszírozással. Ezekben az otthonokban előreláthatóan 1500–4200 idős személy részesülhet megfelelő gondozásban.
„Ennek a programnak a gyakorlatba ültetésével először történik meg, hogy az állam önállóan, az önkormányzatok és a nemkormányzati szervezetek közreműködése nélkül finnanszíroz egy sor olyan intézkedést, amely az idősek hatékony gondozását célozza” – magyarázta Cseke Attila egészségügyi miniszter, majd hozzátette: az előzetes elképzeléshez képest, amelyet még február elején ismertettünk, mindössze annyi változás történt, hogy eredetileg 71 intézmény átszervezéséről volt szó, mely szám az utólagos egyeztetések és helyzetelemzések után 67-re csökkent.
Cseke Attila továbbá hangsúlyozta, hogy az átalakításban érintett kórházakban dolgozó 677 orvos és 2085 egészségügyi középkáder közül senki sem veszti el munkahelyét. „Senkinek sem szünik meg az állása, szükségünk van a szakképzett munkaerőre” – mondta a szaktárca vezetője.
Az öregotthonok létrehozását indokolja, hogy, amint a munkaügyi minisztérium adataiból kiderül, jelenleg mindössze 77 ilyen intézmény létezik, összesen 5304 ággyal, amelyeket az állami és a helyi költségvetésből finnanszíroznak. Továbbá, országszerte 53 hasonló intézményt üzemeltetnek nemkormányzati szervezetek. Mindez nem elégséges: jelenleg meghaladja a 4100-at azok száma, akik be szeretnének kerülni egy öregotthonba. A programban való részvételhez, az átalakítással járó finanszírozás megszerzéséhez az önkormányzatoknak 2011. március 30-ig lépniük kell.
Ugyanakkor lehetőség nyílik arra is, hogy ezen intézmények egy részében háziorvosi ügyeleti központokat alakítsanak ki. Ezek az ügyeleti központok biztosítják a háziorvosi ellátást hétfőtől péntekig 15 és reggel 8 óra között, hétvégén pedig 24 órás ügyeletet biztosítanak. Ezeknek a központoknak a működését a helyi költségvetésből finanszírozzák 2011/7-es kormányrendelet értelmében – térnek ki az egészségügyi minisztérium sajtóosztályának közleményében.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!