
Képünk illusztráció
Fotó: Rendőrség
A Maros megyei rendőrség szerda délelőtt három megyében 21 összehangolt házkutatást végzett, különböző gazdasági jellegű csalás bizonyítékai után kutatva.
2020. június 10., 21:122020. június 10., 21:12
Egyszerre „csaptak le” Maros, Hargita és Bihar megyében június 10-én a Maros megyei rendőrség gazdaságvédelmi osztályának nyomozói, akik cégek székhelyein, valamint magánlakásokban kutattak adócsalással és okirat-hamisítással kapcsolatos bizonyítékok után.
A hatóság feltételezése szerint 2014 és 2019 között néhány Maros megyei vállalkozó kapcsolatot létesített helyi, Hargita és Bihar megyei kereskedelmi vállalatokkal, és el nem végzett szolgáltatásokra, illetve nem létező árucikkekre állítottak ki számlákat, több mint 435 ezer lejes kárt okozva az államnak.
Jelenleg egy 40 és egy 50 éves Maros megyei férfi ellen folytatják a vizsgálatokat, akik a gyanú szerint kereskedelmi vállalatok vezetőiként hajtottak végre adócsalást.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!