
Az Amerikai Egyesült Államok és Románia közötti partnerségi viszony erősebb, mint valaha – nyilatkozta csütörtökön a Bukarest Fórum megnyitóján az USA romániai nagykövete, Hans Klemm.
2016. október 06., 17:342016. október 06., 17:34
„Az Európán belüli egység, valamint az Egyesült Államok és Európa közötti partnerségi viszony elengedhetetlen a globális biztonság és jólét tekintetében” – hangsúlyozta a diplomata. Hozzátette: maga is részt vett a Románia és az USA közötti kapcsolatot kiértékelő éves találkozón, amelynek végén azt a következtetést vonták le, hogy a két ország közötti partnerségi viszony sosem volt olyan erős, mint jelenleg – számol be az Agerpres hírügynökség.
Hans Klemm szerint amellett, hogy Románia eleget tesz majd annak a NATO-irányelvnek, amelynek értelmében a tagállamok a védelemre fordítják bruttó hazai termékük 2 százalékát, jelentősen hozzájárul a transzatlanti és a Fekete-tengeri térség biztonságának szavatolásához.
A két ország közötti gazdasági kapcsolatról szólva az amerikai nagykövet hangsúlyozta, Klaus Johannis államfő felkérésére a továbbiakban nagyobb hangsúlyt fektet majd a kereskedelem és a befektetések terén való együttműködés elmélyítésére.
A nagykövet ugyanakkor dicsérő szavakkal illette a Cioloş-kabinet gazdasági elképzeléseit, az ezen a téren eddig kifejtett munkáját, és a korrupcióellenes törekvéseket is méltatta.
„A korrupció ellen folytatott harc révén nagyot nőtt Románia nem csak az Amerikai Egyesült Államok, hanem mások szemében is, példaértékű munkát folytat az ország ezen a téren” – fogalmazott Hans Klemm.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!