Hamis bombariadó volt Kolozsvár egyik bevásárlóközpontjában kedden.
2017. január 24., 19:562017. január 24., 19:56
Carmen Jucan, a Kolozs Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője szerint 13 óra 45 perckor jelezte valaki az 112-es segélyhívó számon, hogy egyik bevásárlóközpontban gyanús csomagot találtak – számol be az Agerpres.
A helyszínre érkező rendőrök 200 méteres körzetben lezárták, majd nyomozókutyák segítségével átkutatták a helyiséget, de semmiféle csomagot nem találtak.
Az első nyomok arra utalnak, hogy egy 28 éves, temesvári illetőségű férfitől származik a hamis riasztás. Ügyészségi források szerint a férfinak pszichés problémái vannak.
Mielőbbi tartós tűzszünetet, valamint előfeltételek és további késedelem nélküli békét sürgettek a konklávéra készülő bíborosok, akik a pápaválasztás előtti utolsó ülésüket ezzel a felhívással zárták kedden.
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, akiktől valós idejű tájékoztatást kaphatnak – írja az Agerpres hírügynökség.
Romániai idő szerint szombaton 15 óráig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 9 óráig több mint 121 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.
szóljon hozzá!