Hamarosan elkészül a koalíciós alakulatok egyezménye

Kelemen Hunor művelődési miniszter kedden a Mediafaxnak kijelentette, hogy az RMDSZ javasolta, kössenek írott megállapodást a kormánykoalíciós alakulatok, a dokumentumot tíz napon belül kellene véglegesíteniük.

Szőcs Lóránt

2011. február 01., 15:592011. február 01., 15:59

2011. február 01., 19:002011. február 01., 19:00

Az egyezmény a következő két év törvényhozási és kormányzási prioritásairól szól, és a szövetség álláspontja szerint ebbe be kell kerülnie a kisebbségek jogállásáról szóló törvénynek, valamint a fejlesztési régiók átszervezéséről szóló jogszabálynak. „Szükség van egy ilyen megállapodásra, nem azért, hogy megerősítsük a koalíciót, hanem azért, hogy pontosan tudjuk, mit akarunk tenni a következő két évben törvényhozási és kormányzati téren. Szó lesz benne a gazdasági, pénzügyi, átszervezési kérdésekről és a törvényhozásról is” – tette hozzá a miniszter.

Gheorghe Flutur, a PD-L alelnöke hétfőn azt nyilatkozta, hogy tárgyaltak koalíciós partnereikkel egy protokollum aláírásáról, amelyben a Románia válságból való kimozdításához szükséges prioritások szerepelnének. Hozzátette, a PD-L év eleje óta tárgyal szövetségeseivel, az RMDSZ-szel, az UNPR-vel. „Le kell fektetnünk Románia válságból való kimozdításának prioritásait, a gazdasági növekedés beindításához szükséges lépéseket, a következő két év prioritásait, de több részlettel majd a megfelelő pillanatban szolgálunk”.

Marian Sârbu, az UNPR elnöke a Mediafaxnak azt nyilatkozta, az UNPR érdekelt egy kormányzati megállapodás aláírásában, de egyelőre túl korai lenne egy esetleges választási szövetség megkötése. Az UNPR elnöke szerint a koalíciós protokollumnak tartalmaznia kellene a 450 000 euró fölötti vagyonra kirótt szolidaritási adóról szóló törvény életbe léptetését még ebben a parlamenti szesszióban. Ugyanakkor a megállapodásban szerepelnie kell a Munkatörvénykönyv modernizálásának is, de az alkalmazottak kollektív garanciáit tiszteletben kell tartani. Az UNPR azt akarja, hogy a gazdaság alakulásának függvényében 2012-ben a költségvetési alkalmazottak nyerjék vissza 2010 júliusában levont fizetésüket, és a nyugdíjakat legalább az infláció arányában emeljék 2012. január elsejétől – összegzett Sârbu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés