Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a hét végén kijelentette: nem ért egyet azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) jelenlegi vezetősége elnézést kért a határon túli magyaroktól az MSZP-nek a kettős állampolgárságról szóló, 2004. decemberi népszavazáson képviselt álláspontjáért.
2013. január 27., 14:372013. január 27., 14:37
„Ezt tiszteletben tartom, de nem értem és nem értek vele egyet. (...) Ezért is vagyunk más pártban” – jegyezte meg az MSZP egykori elnöke jelenlegi alakulata, a Demokratikus Koalíció (DK) szombati budapesti kongresszusán. Gyurcsány megerősítette: továbbra is helyteleníti, hogy állampolgárságot kapjanak, akik nem élnek Magyarországon, nem osztoznak a teherviselésben, nem viselik szavazatuk következményét.
Mint ismeretes, az MSZP elnöksége a hónap közepén Kolozsváron tartott kihelyezett ülést, amelyen Mesterházy Attila elnök – aki a népszavazási kampány idején a párt elnökségi tagja volt – bocsánatot kért.
„A szocialista párt komoly hibát követett el, amikor 2004. december 5-én egy rossz politikai kérdésre nagyon rossz és káros politikai választ adott” – mondta a kincses városban az MSZP jelenlegi elnöke.
Gyurcsány Ferenc azonban továbbra sem gyakorol önkritikát. „Az a személy, aki betelepül Magyarországra, megkapja a magyar állampolgárságot. Az állampolgárság az állampolgár és az államalkotó polgárok állama között létrejött viszony, amely jogok és kötelezettségek együttese, amelyet akkor lehet teljesíteni, hogy ha valaki saját államával folyamatos, életvitelszerű ott élésből következő kapcsolatot tart fent” – jelentette ki a volt kormányfő. Szerinte erőteljes jobboldali nyomás a kettős állampolgárság elismerése, amely helyett lenne más megoldás. Az MSZP egykori miniszterelnöke és pártelnöke szerint „úgy igazságos”, ha az kap magyar állampolgárságot, aki Magyarországra is települ. „Az MSZP 2004-ben sokáig elemezte, mi lehet a helyes magatartás ebben a kérdésben” – mondta Gyurcsány, hozzátéve: azok az intézkedések, amelyek visszafelé akarják átírni a történelmet, nem jó megoldások. Gyurcsány felidézte, az elnökség túlnyomó többségének álláspontja az volt, hogy el kell utasítani a kettős állampolgárságot. Szerinte ezt helyesen tették. „Nem az a kérdés például, hogy Trianon tragédia-e Magyarország számára, hanem az, hogy ezt az autonómia kiterjesztésével, a határok átláthatatlanná tételével kell megoldani, vagy úgy, hogy állampolgársági jogot adok mindazoknak, akik egyébként majd Sydneyben, Los Angelesben vagy Kolozsváron szólhatnak bele – szavazati joguk által –, hogy milyen legyen Magyarországon az adótörvény. Azok döntsenek, akik viselik a következményeket” – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak a DK elnöke.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!