
Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Megválasztotta új vezetőségét az Egyesült Románia Párt (PRU). Bogdan Diaconu alapító elnök, míg Andrei Piticaş pártelnök lett.
2017. március 27., 13:462017. március 27., 13:46
2017. március 27., 13:492017. március 27., 13:49
Az Egyesült Románia Párt közleménye arról számol be az Agerpres hírügynökségnek, hogy a politikai alakulat második kongresszusán a területi szervezetek küldöttei megválasztották a párt új vezetőségét.
A rendezvényen meghívottként részt vett Codrin Ştefănescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyettes főtitkára, valamint külföldi vendégek is, mint például Roberto Fiore, a Forza Nuova Italia párt elnöke, vagy a brit nacionalista Alliance for Peace and Freedom vezetője.

Az egyesülésről döntött a Nemzeti Erő Párt és az Egyesült Románia Párt szombaton Marosvásárhelyen tartott közös ülésükön. A nacionalista politikai pólus a következőkben dönt a politikai platformról és a kongresszus időpontjáról.
Bogdan Diaconu beszédében megerősítette, hogy az Egyesült Románia Párt szövetségre lép a Nagy-Románia Párttal és az Új Jobboldal Párttal.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!