Folytatódik a líbiai polgárháború

A líbiai hadsereg Moammer Kadhafihoz, az ország vezetőjéhez hű alakulatai támadást hajtottak végre a felkelők ellen a Tripolitól délnyugatra fekvő az-Závija városában – jelentette csütörtökön az al-Arabíja, szemtanúkra hivatkozva.

Szőcs Lóránt

2011. február 24., 17:392011. február 24., 17:39

2011. február 25., 13:332011. február 25., 13:33

Veszélybe kerültek azok a líbiai városok, ahol a katonaság a felkelők mellé állt

A halálos áldozatokról és súlyos sebesültekről is hírt adó arab műholdas televízió később hírül adta, hogy Moammer Kadhafi „rövidesen” üzenetet intéz a város lakosságához. Egy másik forrás szerint támadás érte a kormányellenes fegyvereseket a fővárostól keletre fekvő Miszráta városánál is. Egy volt katonatiszt az-Závijából telefonon beszélve, azt mondta a tévének, hogy „nagyon nehéz a helyzet, a városban sok a halott és a sebesült” – szemlézi a líbiai polgárháborúról szóló nemzetközi hírügynökségek beszámolóit az MTI.

Egy másik szemtanú arról számolt be az amerikai hírügynökségnek a fővárostól mintegy 50 kilométerre lévő városból, hogy a hadsereg egyik egysége légvédelmi rakétákkal és géppuskákkal szétlőtte annak a mecsetnek a minaretjét, amelyben a Kadhafi távozását követelő tiltakozók táboroztak, miután azok nem voltak hajlandók elvonulni a katonák felszólítására.

A mecset belsejében és környékén táborozók – a szemtanú szerint többségükben csak vadászpuskákkal felfegyverkezett fiatalok – súlyos veszteségeket szenvedtek, az áldozatok számát azonban a férfi nem tudta megmondani. A megtorlásoktól tartó, ezért név nélkül nyilatkozó szemtanú elmondta, hogy a támadást csütörtök reggel indították ellenük, egy nappal azután, hogy a városba érkezett Kadhafi egyik embere, Abdullah Megrahi, s megfenyegette a tiltakozókat, hogy „ha nem távoznak, meglátják, vérfürdő lesz”.

A férfi elkeseredve nyilatkozott arról, hogy a líbiai hadsereg katonái a saját népükre támadnak. A kormányellenes tiltakozások február 15-i kezdete óta több katonai egység átállt a felkelők oldalára. A telefonáló elmondta: a városbeli tiltakozók nem akarnak csatlakozni az ellenzéki mozgalomnak ahhoz a felhívásához, hogy pénteken az egész országból vonuljanak Tripoliba.

Kadhafit nehéz megdönteni

A líbiai vezetőhöz hű erők támadást intéztek csütörtökön a fővárostól 200 kilométerre keletre fekvő Miszráta felkelői ellen is – mondta el a brit hírügynökségnek egy szemtanú. A helyszínről telefonáló férfi azt mondta, hogy a Kadhafi egyik fia, Hamísz parancsnoksága alá tartozó félkatonai alakulat a miszrátai repülőtér közelében támadott, amelyet néhány napja a kormányellenes csoportok kezén volt.

„Hamísz csapatai heves támadást indítottak a felkelők ellen 10 óra 30 perc körül a repülőtér közelében. Sikerült átvenniük a helyszín elenőrzését, de mi még próbáljuk visszaszorítani őket” – mondta. „A harcok jelenleg is folynak. Többen meghaltak” – tette hozzá, de nem tudott számokat mondani a veszteségeikről.

A Kadhafihoz hű erők a hét elején ellentámadásba lendültek, miután a négy évtizede hatalmon lévő líbiai vezető ráébredt, hogy ha több nagyváros és Tripolihoz közeli település a felkelők kezére kerül, kicsúszik a kezéből az ország ellenőrzése. A központtól szinte már elszakadt, Barka (Kirenaika) néven ismert keleti országrészben az ellenzék meghirdette, hogy „felszabadítja” Tripolit, ahol a líbiai vezető meghúzta magát, és milicistái járőröznek az utcákon, a városba vezető utakat pedig harckocsik őrzik – írja az amerikai hírügynökség

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés