
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi vizsgálatot indított a román szurkolók amszterdami magyarellenes megnyilvánulása miatt – jelentette be bukaresti sajtótájékoztatóján Mircea Sandu, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elnöke.
2013. április 18., 17:452013. április 18., 17:45
A FIFA a román szövetség álláspontját kérte azzal kapcsolatban, hogy a Hollandia–Románia vb-selejtezőn a vendégszurkolók magyarellenes transzparenst feszítettek ki a nézőtéren. „Elküldtük az álláspontunkat, és reméljük, nem büntetnek meg bennünket. Normális körülmények között nem rendelhetnek el zártkapus mérkőzést, mert nem volt rasszista megnyilvánulás. A mérkőzés megfigyelői nem láttak semmit” – magyarázta a helyzetet Mircea Sandu.
A román szurkolók magyarellenes megnyilvánulásai március 18-án kezdődtek, amikor a Kolozsvári CFR és a bukaresti Rapid bajnoki mérkőzésén a fővárosi csapat szurkolói magyar zászlót égettek a nézőtéren. Az ügy kapcsán az RMDSZ Mikó Imre jogsegélyszolgálata több fórumon is feljelentést tett, az élvonalbeli bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgó Liga pénzbírságot szabott ki a Rapidra, a FRF pedig bocsánatot kért a magyar szövetségtől, míg a csendőrség bejelentette, hogy azonosította a zászlóégetőt. Erre utalva a március 26-i, amszterdami Hollandia–Románia világbajnoki selejtezőn a román szurkolók az „egy rongyégetésért letartóztatnátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikává előlépett etnikai terrorizmusát” szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren. Az RMDSZ emiatt is panaszt tett a Román, az Európai, valamint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél. Március 22-én a magyar-román világbajnoki selejtezőt – amely 2-2-es döntetlennel zárult – zárt kapuk mögött rendezték meg a Puskás Ferenc Stadionban. A FIFA az Izrael elleni, augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt marasztalta el a magyar szövetséget.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!