Veszélyeztetett Romániában a szólásszabadság és a lakosságnak a korrekt tájékozódásához való joga – állapította meg az ActiveWatch Médiafigyelő Ügynökség a sajtószabadság nemzetközi napja, május 3-a alkalmából.
2013. május 05., 19:472013. május 05., 19:47
2013. május 05., 19:572013. május 05., 19:57
A bukaresti civil szervezet közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet a 2012-es évi, a romániai szólásszabadság helyzetét vizsgáló jelentésben – amelyet május 8-án mutatnak be hivatalosan – megállapítja: a romániai sajtószabadságot a hatóságok és az állami intézmények visszaélései fenyegetik, de az is veszélyt jelent, hogy a médiatulajdonosok saját gazdasági és egyéb természetű érdekeik képviseletére és érvényesítésére használják fel a médiát a közérdek szolgálata ellenében. Emellett az újságírók státusának a gyors ütemű romlása is veszélyezteti a szólásszabadságot, de a lakosság érdeke is sérül azáltal, hogy egyre nehezebb közérdeket szolgáló minőségi újságírást találni a médiapiacon.
A médiatulajdonosok vállalatait tömörítő Román Sajtóklub (CRP) szerint a tömegtájékoztatásnak a kreatív újságírás és az okos menedzsment révén kell újból erőre kapnia azért, hogy a média „újból valódi hatalommá\" váljon az országban. A szervezet szerint „zsákutcába vezet\" a gazdasági válságra való hivatkozás nyomán a megszorítások és a leépítések folytatása a médiában.
A civil szervezetek a sajtószabadság nemzetközi napja alkalmából tiltakoznak az ellen is, hogy a bukaresti alkotmánybíróság egyik legutóbbi döntése értelmében a parlamentnek ismét be kell vezetnie a büntető törvénykönyvbe, hogy a rágalmazás és a becsületsértés kriminalizálható. Ioana Avadani, a Független Újságírásért Központ ügyvezető igazgatója szerint az alkotmánybíróság döntése visszafordítja Romániát az időben, hiszen 2004-ben és 2005-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága többször közbelépett az újságírók ellen indított rágalomperekben, amikor – mint mondta – ezt az eszközt a hatóságok és közszereplők az újságírók ellen használták fel, korlátozva ezáltal a sajtószabadságot.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!