
Fotó: Gligor Róbert László
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a román kormány által tervezett közigazgatási átalakítás megvalósítását jelen formájában nem szabad megengedni.
2013. május 26., 17:252013. május 26., 17:25
Izsák Balázs hétvégi budapesti előadásában kifejtette: a bukaresti kormány kettős játékot űz: bár Victor Ponta miniszterelnök korábban megígérte, hogy minden nemzetközi kötelezettségvállalást tiszteletben tartanak és szakmai kritériumokat helyeznek előtérbe az átalakításkor, a tervezet nem ezt mutatja. Közölte: az elképzelések megvalósulásával sérülne a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartája is. „Látszatkonzultáció ugyan folyik a témában, de egyértelmű, hogy amit a kormányfő ezzel kapcsolatban Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén ígért, nem kívánja betartani\" – mutatott rá.
Izsák Balázs szerint nem szabad megengedni, hogy Székelyföldet olyan közigazgatási régióba sorolják, ahol a magyarság aránya 30 százalék alatt van. „Ezt minden demokratikus, erőszakmentes eszközzel meg kell akadályozni\" – jelentette ki Izsák, a lehetséges eszközök között említve a félpályás útlezárásokat.
Az SZNT elnöke közölte: az általuk indított európai polgári kezdeményezés olyan szakaszába érkezett, hogy hamarosan az Európai Bizottság elé kerülhet. A szervezet azt javasolja, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!