
Mindkét vádpontban felmentette a Kolozs megyei törvényszék Pászkány Árpádot, a Kolozsvári CFR futballcsapat többségi tulajdonosát pénteken - tájékoztat a Mediafax hírügynökség. Az alapfokú döntés megfellebbezhető a Kolozs megyei ítélőtáblánál.
2010. április 16., 19:352010. április 16., 19:35
2010. május 05., 12:242010. május 05., 12:24
A Kolozs megyei törvényszék pénteken hirdetett ítéletet abban a perben,amelyben Pászkány Árpádot zsarolással és bűnszövetkezetet támogatásával vádolták. Az üzletembert midkét vádpontban felmentették. A bírák a döntés során elutasították a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) ügyészeinek ama kérését is, hogy 400.000 eurónyi összeget elkobozzanak a vállalkozótól.
Pászkány Árpád Zoltán üzletember ellen 2009 július 30-án emelt vádat a DIICOT. Azzal gyanúsították, hogy 2004 és 2006 között Liviu Man, a Gazeta kiadóvállalat elnöke által működtetett zsaroló hálózatot finanszírozta. Az ügyészek szerint Pászkány magán és cégei érdekében használta a sajtótröszt kiadványait, zsarolással vettek rá konkurens cégeket, hogy részt vegyenek, vagy távol maradjanak versenytárgyalásokról, illetve, hogy pénzt fizessenek a lejárató információkért. Az ügyészek szerint Pászkány a Iulius Mallt megépítő Iulian Dascălu ellen lejárató cikkeket rendelt meg a Gazeta újság hasábjain, s így sikerült kényszerítenie a céget, hogy alig 10.000 euróért engedjen át egy kolozsvári 13.974 négyzetméteres területet, amelynek valós értéke 400.000 euró.
A vádirat szerint 2004–2006 között Pászkány több ízben pénzt utalt át Liviu Man cégének, a meglévő lapok támogatására illetve új kiadvány finanszírozására, jelképes összegért adta bérbe nekik a tevékenységükhöz szükséges irodákat.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.