
Fotó: Kristó Róbert
Rendellenességek miatt hétmillió lejt igényelt vissza az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) azoktól a kórházaktól, amelyeknél május 5. és 30. között végeztek ellenőrzéseket a CNAS, valamint a megyei közegészségügyi igazgatóságok illetékesei.
2014. július 09., 18:222014. július 09., 18:22
2014. július 09., 19:232014. július 09., 19:23
A szankciókat felháborítónak tartja András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház igazgatója (képünkön), aki lapunknak elmondta: az egészségügyi intézményeket formai hibák, a kórlapok hibás kitöltése miatt bírságolták meg, azaz vontak el jelentős összegeket a betegellátástól.
„Az egészségbiztosítási pénztár vezetői most azzal dicsekednek, hogy hétmillió lejt sikerült visszavenniük, ahelyett, hogy megoldást javasolnának az ellenőrzések során talált rendellenességek orvoslására” – magyarázta a kórházigazgató.
A biztosító és az egészségügyi intézmények által kötött szerződés szerint, ha a kórház nem teljesíti kötelezettségeit, a finanszírozás egy százalékát kell visszafizetnie. Erre hivatkozva például a sepsiszentgyörgyi intézménnyel három hónapra visszamenőleg mintegy 80 ezer lejt fizettetnek vissza.
„Az ellenőrzés során nálunk kizárólag olyan rendellenességet találtak, hogy a kórlapok nem voltak pontosan kitöltve. A biztosított azonosítható volt, a lapon szerepelt a diagnózis és a kezelés is, de elfelejtették megadni a diagnózis kódját, vagy hibásan írták be a beteg munkahelyét. Ezek a tévedések nem befolyásolták az ellátás minőségét, vagy annak a finanszírozását. Szó sem volt fiktív beutalásokról, pluszban elszámolt gyógyszerekről vagy beavatkozásokról” – részletezte az igazgató. Mint rámutatott: a visszafizetendő összeget minden bizonnyal azoknak az orvosoknak a juttatásából kell levonniuk, akik amúgy is keveset keresnek.
A sepsiszentgyörgyi kórház egyébként óvást nyújtott be a jegyzőkönyv ellen, amiben a hibás kórlapokkal kapcsolatos megjegyzések vannak, és ami alapján az ellenőrök visszavonták a háromhavi finanszírozás egy százalékát.
András Nagy Róbert azt is elmondta: azt például senki nem kérdezte meg, hogy az orvosnak és az asszisztensnek – akik kitöltik a kórlapot – naponta hány beteget kell ellátniuk. Hozzátette: az illetékesek arra sem találnak évek óta megoldást, hogy a kórházaknak egységes számítógépes nyilvántartást biztosítsanak, ami megkönnyítené a munkájukat.
A CNAS közleménye szerint májusban az ország 77 kórházában végeztek ellenőrzéseket, amelyek során nagyjából mindegyik intézményben megállapítottak valamilyen kihágást vagy rendellenességet. Vasile Ciurchea, az egészségbiztosítási pénztár igazgatója úgy vélekedett: „mindez jól példázza, hogy nem mindegyik kórház fogadja el, hogy a finanszírozásokat felelősségteljesen és hatékonyan kell elkölteni.” Hozzátette: az egészségügyi minisztériummal közösen folytatják az ellenőrző akciókat.
A CNAS és a megyei közegészségügyi igazgatóság szakemberei egyébkény a sebészeti tevékenységet kifejtő osztályokon végeztek ellenőrzéseket, amelyek során azt vizsgálták, hogyan számolják el a kórházak az egészségügyi szolgáltatásokat.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!