
Habár a koalíció vezetői vasárnap este úgy döntöttek, hogy két év maradjon a gyermeknevelési szabadság időtartama, és kijelentették, hogy hétfőn csak a havi összeg felső határának csökkentéséről tárgyalnak, a PD-L-sek visszakoztak.
2010. december 06., 21:002010. december 06., 21:00
2010. december 07., 18:582010. december 07., 18:58
Traian Băsescu államelnök, aki részt vett a reggeli tárgyalásokon, ugyanis kijelentette, hogy a költségvetési források nem teszik lehetővé a kétéves gyereknevelési szabadság megőrzését. Az államfő a munkaügyi miniszter kezdeményezését támogatta, miszerint a juttatás összegét ne korlátozzák, de az időtartamot egy évre csökkentsék.
A gyereknevelési szabadságról zajló viták így újra felélénkültek és elhúzódtak. Délután 13 órától a parlamenti frakciók találkoztak az illetékes miniszterekkel, de a végső döntést újra halasztották. Az RMDSZ, a kisebbségiek és a függetlenekből alakult párt kitartott a két év mellett.
Emil Boc továbbra is fenntartotta, hogy a végső szót a kormányülésen mondják ki. Így is történt, a kormányfő este nyolckor kijött az egy órája zajló kormányülésről, hogy a változásokat a nyilvánosság előtt bejelentse.
Kiemelte, egy évre csökkentik a gyereknevelési járandóság folyósításának időszakát. Ha a gyermek betöltötte az egy évet, az egyik szülő fizetetlen szabadságot vehet ki, és otthon maradhat vele, de ha a két év lejárta előtt visszatér a munkahelyére, akkor 500 lej juttatásban részesül havonta.
Csak a leendő szülőket érinti a módosítás
Nagyon fontos, hogy az intézkedés csak a leendő kismamákat, szülőket érinti. A jelenleg gyereknevelési szabadságon lévő szülőkre nem vonatkoznak a változások. Boc azzal indokolta az intézkedést, hogy egyrészt nem akarták befolyásolni a jelenlegi szülőket, továbbá az önkormányzatokkal közösen egy év alatt bölcsőde-rehabilitáló programot dolgoznak ki. Bölcsődéket építenek, és nem működő kórházakat alakítanak át, hogy az intézkedés nyomán megnőtt kérésnek eleget tudjanak tenni, és jusson minden gyereknek hely.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
szóljon hozzá!