Nyolcvanötmillió euró értékű banki csalást leplezett le a bukaresti főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes főosztálya (DIICOT), amelyben bankigazgatók, -hivatalnokok, közjegyzők és ingatlanérték-becslők is érintettek.
2012. december 13., 18:392012. december 13., 18:39
2012. december 13., 19:082012. december 13., 19:08
A nyomozó hatóság csütörtöki közlése szerint az ügyészek 48 házkutatást végeztek Bukarestben és Szatmár, Ilfov és Vâlcea megyében annak a bűnszövetkezetnek a leleplezése érdekében, amely csaknem hatvan személyből állt, tevékenységük pedig törvénytelen bankkölcsönök megszerzésére irányult. Az ügyészség szerint 35 cég jutott kölcsönökhöz, a szóban forgó kereskedelmi egységek közvetlenül vagy közvetve a banda vezetőinek irányítása alatt álltak. Az így keletkezett kár értéke eléri a 85 millió eurót. A tevékenységüket hét bankigazgató és hat banki hivatalnok is támogatta, akik a törvény által előírt iratok és biztosítékok hiányában hagyták jóvá a kölcsönök folyósítását. A banda tagjai ingatlanérték-becslőkkel és közjegyzőkkel is összedolgoztak. Előbbiek a reális ár fölött állapították meg azoknak az ingatlanoknak az értékét, amelyeket a cégek jelzálogosítottak a bankhitelekért, a jelzálogszerződéseket pedig négy közjegyző írta alá, akiknek az ügyészek szerint szintén tudomásuk volt a törvénytelenségről. A házkutatások elvégzése után a hatóságok kilencven személyt hallgatnak ki. A bűnszövetkezet vezetői között bukaresti befolyásos üzletemberek is vannak.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!