
Lengyelek ezrei álltak sorba szerdára virradó éjjel a varsói elnöki palotánál, hogy leróják tiszteletüket a légikatasztrófában elhunyt Lech Kaczynski államfő és felesége ravatalánál – tájékoztat az MTI hírügynökség. A sor hossza reggel legalább három kilométer volt.
2010. április 14., 12:472010. április 14., 12:47
Az emberek fémkordonok között, rendőri biztosítás mellett lépkednek előre. Az elnök és felesége koporsóját az elnöki palota oszlopcsarnokában ravatalozták fel, s egyelőre nem tudni, meddig járulhatnak még az emberek a ravatalhoz a krakkói Wawel székesegyházban vasárnap tartandó temetés előtt.
A szomszédos utcákban mentő- és tűzoltóautók állnak készenlétben. A torlódás miatt a városi hatóságok eltakaríttatták a korábban az elnöki palota elé vitt több ezer emlékmécsest.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma Moszkvában azt közölte, hogy a korábban ismertnél eggyel többen, azaz 97-en vesztették életüket a Lech Kaczynski elnököt szállító külön repülőgép szerencsétlenségében.
Az orosz egészségügyi minisztérium szerdai közlése szerint eddig 64 holttestet sikerült azonosítani szerencsétlenség halálos áldozatai közül, s az azonosítás végett Moszkvába érkezett hozzátartozók közül hetvennégyen már vissza is térhettek Varsóba.
Április 18-át, a lengyel államfő és felesége temetésének napját egyébként Romániában is nemzeti gyásznapnak nyilvánították.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.