
Fotó: Angelo Brezoianu/Agerpres
Többek között a visszaforgatott nyereség adómentességére és az adóeljárások egyszerűsítésére tettek javaslatot a vasárnap délutáni tárgyalásokon a pénzügyminisztérium képviselői a közúti fuvarozók és a gazdák küldöttségének – tudta meg az Agerpres kormányzati forrásokból.
2024. január 15., 08:282024. január 15., 08:28
2024. január 15., 08:292024. január 15., 08:29
A találkozón elhangzott, hogy a pénzügyminisztérium és a mezőgazdasági tárcával partnerségben kidolgozná a helyi termelői tanúsítványok, illetve a mezőgazdasági és az élelmiszeripari beruházások jogi keretét, a szállításügyi minisztériummal partnerségben pedig az infrastrukturális beruházások jogi keretét – számol be az Agerpres.
A tárgyalásokra rálátó kormányzati források szerint a fuvarozók és a gazdák küldöttségének olyan követelései is voltak, amelyekről a kormánynak egyeztetnie kell az Európai Bizottsággal:
A fuvarozók és a gazdák küldöttsége a találkozón felvetette a gabonaárral kapcsolatos kérdéseket, valamint kérte az igazoló dokumentumok nélkül elszámolható napidíjak megemelését. Ez utóbbi követelést a pénzügyminisztérium elutasította, arra hivatkozva, hogy kedvez az adóelkerülésnek.
A találkozó utána mezőgazdasági termelőket képviselő Dănuţ Andruş a sajtónak bejelentette, hogy

A közúti fuvarozók és a gazdák folytatják a tiltakozó akcióikat, mert eredménytelenül zárultak a vasárnap délutáni tárgyalások a pénzügyminisztériumban.
„Nem született megállapodás, nem találtak megoldásokat a követeléseinkre. A tiltakozásunk addig folytatódik, amíg a hatóságok be nem látják, hogy képtelenek ezt az országot irányítani. Az összes kérésünket az Európai Bizottságra és a helyreállítási tervre hivatkozva hárították el” – jelentette ki.
A közúti fuvarozók és a gazdák szerdától országszerte spontán tüntetésekbe kezdtek, elsősorban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) árának alakulása miatt.
Pénteken fogadta őket Marcel Ciolacu kormányfő. Szombat este a szállításügyi minisztérium képviselőivel tárgyalt, vasárnap pedig a pénzügyminisztérium illetékeseivel egyeztetett a közúti fuvarozók és a gazdák küldöttsége.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!