Európa kultúrája átszíneződik

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Iszlám – a béke vallása!? címmel tartott előadást Jitianu Liviu katolikus pap, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának docense Székelyudvarhelyen, a Művelődési Ház koncerttermében pénteken délután. A rendezvény házigazdája a Székelyudvarhely-Szombatfalvi Szent György-plébánia volt.

Dávid Anna Júlia

2016. november 27., 12:372016. november 27., 12:37

2016. november 27., 12:492016. november 27., 12:49

A telt házas előadáson László Attila szombatfalvi plébános mutatta be az előadót, aki tudományos kutatásaiból kiindulva egy nagyon aktuális témát boncolgatott. Európa keleti részén most még elvi kérdésként fogalmazódik meg, hogy vajon béke vallása-e az iszlám, de nyugaton már szembesülnek a konkrét problémákkal is, amit a hirtelen meginduló bevándorlási hullám hozott magával. Az előadó úgy gondolja, hogy számos félreértés oka éppen a tájékozatlanság.

„A világ megváltozott, és a közömbös együttélés után, például Németországban is tanszékek alakulnak az iszlám vallás bemutatására, elindult egy bizonyos párbeszéd” – jelentette ki. Előadásában vázolta az iszlám recepciót, hogy milyen formában találkozhatunk vallásukkal, ami jelenleg a második világvallás. Manapság mind a tudományos, mind a közbeszéd emlegeti a mohamedán veszély kifejezést, amit ők maguk visszautasítanak, hiszen a béke vallásának tartják azt.


Ami jelen pillanatban Európa nyugati országait új, megoldásra váró probléma elé állította, az a migráció. Az előadó elmagyarázta a különbséget a menekültek és a gazdasági bevándorlók között, számadatokkal vázolva ezek arányait. Majd a vándorlási hullám következményeként vázolta a folyamatosan változó politikai nézeteket.

Jitianu Liviu ismertette az iszlám vallás alapvetéseit, így a jelenlévők megtudhatták, hogy az Allah szó jelentése az Isten, így a keresztények Istenére is ez a kifejezés használatos. Szent könyvük a Korán, amit nem szabadna fordítani és magyarázni sem, hiszen hitük szerint annak minden betűje szent. A szabályok mentén kialakult szélsőségekről is szó esett, az imaszokások, az adakozási kötelezettség, a böjt, a kötelező mekkai zarándoklat mellett.

Az iszlám és a nyugati világ kapcsolatában a szélsőséges nézeteket vallók mellett problémát okoz az is, hogy a hithű mohamedán szerint ezt a világot is a Koránban lefektetett törvények szerint kell berendezni. A tévhitek is annak nyomán alakulnak ki, hogy az iszlám vallást egyesek a szélsőséges csoportosulások hitvilágával azonosítják, elfelejtve, hogy minden vallásban van hasonló. S bár nem az erőszak vallása, a belső intoleranciával számolni kell, hiszen a hitét megtagadókat halálbüntetéssel sújtják. A dzsihád szó törekvést jelent, de való igaz, hogy néhány csoport „szent legitimációt” érez, így a Korán törvényein felbuzdulva gyilkolnak is. A terrorizmus is megváltozott, nem egységes szervezetek irányítják – az előadó véleménye szerint.

Európa kultúrája átszíneződik, ami komoly jele annak, hogy a jövő Európája másabb lesz, s azt még nem tudni, hogy milyen – fűzte hozzá. De az egyházak nagyon sokat tehetnek annak érdekében, hogy békés legyen az együttélés, és hogy az európai kultúra, a keresztény vallás tiszteletet vívjon ki az ide érkezők szemében is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés